Már második alkalommal került sor a kelebiai pénzügyőr klub részéről, hogy Szerbiában Paskó Csaba Atya Szent Márton Közösségi Házában tartotta meg az év eleji közgyűlését. A templom bemutatása, majd egy kis orgonajáték után vonultunk át a közösségi házba, ahol csodálatosan megterített asztalok vártak bennünket. Az elmúlt év értékelése, majd az előttünk álló 2026-os év feladatainak ismertetése után kezdődhetett a bőséges lakoma. Paskó Csaba egy nagyon sokoldalú, kivételes tehetségű, sok-sok talentummal megáldott személy, aki a papi hivatásán túl kiváló mesterszakács, karnagy, doktori végzettséget is szerzett egyetemi tanár. A képek a felhozatallal kapcsolatban magukért beszélnek! Meglepetésünkre még jóformán haza sem értünk, de már a facebookon szívet melengető stílusban megírva felkerült ennek az estnek emléke Csaba Atya tollából. Ezt is szeretném megosztani az érdeklődőkkel.
„A tél végi égbolt szürke csendje alatt, a templomkert keresztje mellett lassan gyülekeztek az emberek. Nem sietve, inkább úgy, ahogy az ember érkezik oda, ahol jó ismerősök várják: kézfogásokkal, mosollyal, néhány rég nem hallott történet előszavával. Nyugalmazott pénzügyőrök és vámosok jöttek össze ezen a napon Kelebián, a Márton Áron Közösségi Ház nagytermében. Egykori kollégák, régi szolgálatok társai – akik valaha határokat, vámhivatalokat és rendet őriztek, most pedig a barátság határát lépték át újra és újra.
A találkozót Horváth Zoli és Böbe szervezték, nem először. Mondhatni már hagyomány lett belőle: egy nap az évben, amikor a szolgálati évek emlékei mellé odakerül az emberi közelség, a beszélgetés, a jókedv és az asztal öröme. Az éves közgyűlés ilyenkor nem csupán hivatalos alkalom, hanem igazi találkozás: egymás felé forduló tekintetek, felidézett történetek, amelyekben egyszerre van jelen a múlt fegyelme és az idő megszelídült derűje.
Bent a nagyteremben már meleg fények és terített asztalok fogadták a vendégeket. A beszélgetések hamar megtöltötték a teret – olyan hangokkal, amelyekben ott volt az évtizedek közös emlékezete. Valaki egy régi történetet mesélt egy határállomásról, más a régi idők szolgálatát idézte fel, de a mondatok között mindig ott bujkált a nevetés.
Az asztalnál pedig Paskó atya konyhája gondoskodott arról, hogy a találkozás ne csak szavakban, hanem ízekben is ünnep legyen. A tányérokon egymást követték a finom falatok, a gazdag ételek, amelyek mellett jólesik megállni egy pillanatra. Az ember ilyenkor nemcsak eszik, hanem együtt van – és ez az együttlét az, ami igazán táplál.
A poharak időnként összekoccantak, a beszélgetések hullámokban jártak végig az asztalok között, és ahogy telt az idő, egyre inkább érezhető volt az a ritka, nyugodt öröm, amely csak olyan közösségekben születik meg, ahol az emberek hosszú életutak után is megtalálják egymást.
Ez a nap nem volt hangos ünnep. Inkább olyan volt, mint egy hosszú, meleg beszélgetés egy nagy asztal körül. Egy találkozás, amelyben a múlt emlékei, a jelen barátsága és a jó falatok csendes bősége szépen egymás mellé ültek.
És amikor az este lassan elcsendesedett, mindenkiben ott maradt az érzés: jó volt itt lenni. Jó volt újra együtt lenni.”
Hálásak vagyunk mindenért! Köszönet Gyóniné Dr. Nagy Mariennának a sok színes fotót!
Horváth Zoltán klubvezető
