A Dunakanyar Pénzügyőr Nyugdíjas Klub szervezésében ismét bel-, s külföldi csodákban volt részünk, miközben – sajnos – dúlt az árvíz magyarországi fő folyónk, a Duna mentén. Ki-ki ízlése és tehetsége szerint előtte is segíthetett – nekem ez ügyben nincs lelkiismeret-furdalásom. Az egy éjszakás nyugodalmat a soproni Lővér Hotel kiváló szállásán és vendéglátásában töltöttük, no de előtte, s utána a kalandok!
A Mezőföld szívében, az alig kétezer lélekszámú Dégen látogattuk meg a részben felújított Festetics kastélyt, és az azt övező, európai mérték szerint is legnagyobb angolparkot. Kastélyból, tehetős magyar arisztokratáink örökségéből – mert ők még építettek a jövőnek – sosem elég, így Dég után Nádasdladány felé vettük az irányt, keresztülutazva a Dunántúl zegzugos, eldugott falvain. Ladány se nagyobb lakosságszámú, mint előző helyszínünk, viszont ékköve, a romantikus mesekastély, messzire röpíti hírnevét. Csak köszönet illeti a kormány hosszú távú kastélyprogram fejlesztési tervét, mely évtized óta szorgalmazza a második világháborúban tönkretett, lóistállónak, gabonatárolónak, árvaháznak vagy öregotthonnak használt, lepusztított építmények helyreállítását. Tárlatvezetőnk, Szilvi lenyűgöző stílusától mámorosan haladtunk tovább Sopron, a hűség városa felé, ahol egy egészen más „kastélyt” azaz várat, a Taródi várat látogattuk meg. Építője, Taródi István, helyi lakos nevét viseli, aki az 1950-es évek elejétől, kőről-kőre haladva, élete végéig magasította az építményt. Kísérőnk, a már hetvenen túli fia volt, szemlénk szerint pedig manapság inkább hasonlít vámpírtanyára, boszorkány-, vagy bolond várra az egykori gondozott látványosság, hiszen alkotójának szándékától eltérően méltatlan állapotban van. Nem baj – dehogynem baj! -. de ilyet is kell látnunk.
Unalmas és semmitmondó lenne dicsérni a kegyes időjárást, kiváló büfévacsorát és kényelmes fekhelyet, de – maradjunk annyiban – hibátlan volt. Az egyéjszakás mély alvás után Bécs volt a cél, mégpedig a Hundertwasser ház (utca). A látvány és az élmény minden előzetes felkészülésemet felülmúlta: elképesztően fantasztikus! Azt hittem – hittük-, innen már nincs feljebb. De van!
A Tenger Háza, szinte a belvárosban magasodó, külsőleg inkább otromba irodaházhoz hasonló üvegtorony, ámde belülről, tizenegy emeleten mediterrán növény- és állatvilág szemlélői lehettünk. A világóceán világát a rovaroktól, kígyó-békákon, majmokon, trópusi madarakon, át a tengeri élőlények széles skáláját követhettük. Lenyűgöző élmény!
Egyéjszakás (kétnapos) kalandunkat ezzel megkoronázva Budapest felé vettük az irányt.
Ennyi. És annyi még, hogy köszönjük a szervezést, megvalósítást Szabó Józsefné Dunakanyar klubvezetőnek, aki ráadásul a program előestéjén szembesült a ténnyel, miszerint megszokott, professzionális idegenvezetőnk betegség miatt ágynak dőlt, így ő – Szabóné Marika – vette át az ő feladatát is.
Dicséret illeti ót, az autóbusz vezetőt és a társaságot egyaránt, hiszen pontossággal, mindkét fél segítette a kétnapos logisztikát és a nagyvárosi közlekedést.
Mit is lehet mondani összegzésként?
Hihetetlen „egy éjszakás” de két napos fergeteges kalandunk volt. Jó ez így! Lehet követni!
Untener Erika
(Fényképeket készítette: Bogschützné Gados Júlia)
