Előszó: “Az Alkotmánybíróság szerint a komment a nyilvánosságnak szánt magánvélemény közlése, tehát jogi szempontból a kommentek is a véleménynyilvánítás szabadságának a védelme alatt állnak. Ugyanakkor ebből az is következik, hogy a véleményszabadság korlátjai a kommentekre is vonatkoznak. Ez tipikusan a mások emberi méltóságának a megsértésétől való tartózkodást jelenti.”
Egy nyugdíjas találkozó beszámolójához egy felhasználó igen ironikus hozzászólást tett. Még azt mondhatnánk, hogy ez “belefér”. DE… Amikor már mindegyik beszámolóhoz hozzáfűzte ugyanezt a kommentet, és amikor az érintett klubvezető kérte, hogy távolítsa el ezt, elkezdett személyeskedni, majd megkérdezte “és mi lesz, ha nem?”. Ekkor én jeleztem felé, hogy annak ellenére, hogy értem, mi a probléma, de nem ez az a platform, ahol ezt meg kéne vitatni, és azt is jeleztem felé, ha nem teszi, ez kizárást von maga után, a válasz az volt: “na erre kíváncsi leszek”.
De ez még nem volt elég részéről. Egy elhunyt társunk tiszteletadásáról szóló beszámolóhoz is olyan hozzászólást tett, ami már a kegyeletsértés kategóriájába tartozik.
Ezzel végképp elérte, hogy kizárjuk a NAV NYOSZ FB oldal felhasználói közül.
Tudnotok kell, hogy az FB Szerkesztők igyekeznek moderátori szerepet is ellátni, de előfordulhat, hogy becsúszik olyan, amit nem kezelnek. Volt egy olyan javaslat, hogy vonjuk meg a komment lehetőséget átmenetileg, de jobb megoldásnak tartom, ha Ti is segítetek, és jelzitek, ha szerintetek valaki vállalhatatlan bejegyzést tesz.
Írjatok a navnyosz.kommunikacio@gmail.com e-mail címre, ha ilyet tapasztaltok, ezzel segítve a heti szerkesztő munkáját.
Ugyanakkor nyugodtan használhatjátok ezt a lehetőséget, mint „panaszláda” az olyan típusú véleményeknek, amik a szövetség és a NAV kapcsolatát érintik, vagy akár egyiket-másikat. Ez jobban segítheti a szövetség munkáját, mint a NAV NYOSZ FB oldalán történő véleménynyilvánítás.
Zelenka Ildikó


