Egy csodálatos nap Agostyánban, s Tatán

A NAV Dél-budapesti Adó-és Vámigazgatósága Nyugdíjas klubjának tagjai már régóta beszélgettek egy agostyáni, s tatai kirándulással kapcsolatban. Természetesen a kirándulás alapos előkészítő munkát igényelt.

Végre felvirradt április 10. A gyülekezőhelyen valamennyi klubtag, s hozzátartozó időben megjelent, ezért nem kellett várni senkire. Az autóbuszban a klubvezető köszöntötte a részvevőket, ismertette a programot, s bemutatta pilótánkat.

Az autóbuszban rendkívül vidám volt a hangulat, s gyorsan elröpült az idő. Az utazás alatti hosszabb – rövidebb beszélgetések során a Törökugratónak nevezett hely érdekessége, hogy Buda 1686. évi visszafoglalása idején egy Szulejmán nevű pasa segítséget akart vinni a várbelieknek. Szerencsére terve azonban kitudódott, s a vakmerő pasa az őt üldöző keresztények elől a mélybe ugratott. Mikor Biatorbágynál jártunk, szóba került az 1931. évi Matuska Szilveszter által elkövetett biatorbágyi robbantás, melyet a Horthy-rendőrség arra használt fel, hogy lesújtson az illegális kommunistákra. Bár Illyés Gyula, s József Attila beadványt nyújtott be a halálbüntetés eltörlése érdekében, Thomas Mann pedig táviratban kért kegyelmet az elítélteknek, a Károlyi Gyula vezette kormány nem kegyelmezett: Sallai Imrét, meg Fürst Sándort a statáriális bíróság halálra ítélte. Tatabányánál megtudtuk, hogy a helyiek nagyon büszkék arra, hogy 904-ben Árpád nagyfejedelem vezetésével a magyarok Tatabánya közelében fényes győzelmet arattak az országra támadó bajorok felett. Az autópályáról nagyon jól láttuk a csata emlékét idéző, s a közeli hegycsúcson emelkedő Turul szobrot. Néhány perc múlva már Vértesszőlősnél jártunk, s nem lehetett megfeledkezni arról, hogy az 1963-1968 közötti ásatások során Vértes László egy itt élő előember csontjait találta meg. Mivel a régészeti leletek Sámuel napján kerültek elő, az őskori hölgyet Samunak nevezték el.

Röviddel később megérkeztünk Agostyánba. Az Agostyáni Ökofalu parkolójában Labanc Györgyi az Ökofalu munkatársa várt bennünket. A vezetés során megtudtuk, hogy az alapítványi formában működő Ökofalu 1991-ben alakult. A középkori séta első épületében rendkívül tartalmas előadást hallottunk középkori őseink táplálkozási szokásairól, illetve Mátyás király (1458-1490) s Beatrix királyné lakomáiról, s a XV-XVI. század étkezési kultúrájáról. Egy másik lakóháznál különböző mezőgazdasági eszközöket (ásóbot, borona, cséphadaró, kapa, kasza…stb.) láthattunk. Ezután egy kisebb emelkedőn egy Árpád-kori rotunda visszaépített épülete következett. Gyöngyi elmondása alapján megtudtuk, hogy a kora-középkori épületben több mint száz ember fért el, s az oltárral szemben levő egyetlen ülőhely a kegyúré volt. A körkápolna utáni séta során felkerestük az Ökofalu központi épületét, ahol jó meleg gyógytea várt bennünket. E központi épületben Gyöngyi részletesen mesélt nekünk az Ökofalu különböző programjairól, s rendezvényeiről. Sajnos nem maradhattunk sokáig, mert hamarosan mennünk kellett. Egy rövid állatsimogató után a parkolóhoz siettünk, ahol buszra szálltunk, s irány a tardosi Kemencés fogadó, hol ízletes ebéd várta a fáradt, elcsigázott, s megéhezett útitársakat.

A finom ebéd utáni rövid fotószünetet követően a pilóta a tatai klasszicizáló-későbarokk (copf) stílusú Es(z)terházy-kastélyhoz szállított bennünket. A kastélyban a helyi idegenvezető elmondta, hogy 1762-ben – Tatán – gróf Es(z)terházy Miklós egy kastély építésével bízta meg Fellner Jakabot, ám az építkezés azonban csak 1777-ben fejeződött be. Ezt követően a helyi idegenvezető ismertette a kastély építéstörténetét, majd felhívta a figyelmünket arra, hogy az Es(z)terházy ősgaléria képei között láthatók annak a négy Es(z)terházy fiúnak – Ferencnek, Gáspárnak, Lászlónak, s Tamásnak – a portréja, kik hősi halált haltak a törökkel vívott 1652. évi vezekényi ütközetben. Bár két Es(z)terházy fiútestvérek ketten pedig unokatestvérek voltak, ennek ellenére ritkán találkoztak egymással. A négy fiú megbeszélte, hogy a csata után többet fognak találkozni egymással. A csatát követően a nagyszombati temetésen a négy Es(z)terházy fiút az esztergomi érsek latinul, a pécsi püspök pedig magyar nyelven búcsúztatta.

Az idegenvezető vezetésével bejártuk csaknem az egész kastélyt. A kitűnő vezetés során megtekintettük a grófi dolgozószobát, a grófi fogadószobát, a grófi hálószobát, a kártyaszobát, továbbá a Színháztermet is. Ezt követően gyönyörködtünk a grófnői szalonban, a grófnői hálószobában, a grófnői fürdőszobában, valamint a grófnői budoirban is. Az egyik teremben volt a vendégszoba, egy másik teremben pedig a hatalmas terepasztal a Ferenc József, s II. Vilmos német császár közös hadgyakorlatát mutatta be. Az kastélybejárás során az idegenvezető még a konyhát, a kis méretű házikápolnát, valamint a gyerekszobát is megmutatta. A látogatás végén a helyi idegenvezető elmondta, hogy 1809-ben a kastélyban írták alá az ún. schönbrunni békét. A vezetés során szintén megtudtuk, hogy a kastélynak több királyi vendége (Mária Terézia, I. Ferenc) volt. Az idegenvezető elmondása szerint a történelem során az Es(z)terházyak grófi, s hercegi ágának tagjai tartották a kapcsolatot, illetve találkoztak egymással, s a grófi ág jelenlegi leszármazottai Ausztráliában élnek.

A kastélylátogatást követően néhányan beültek sütizésre a különlegesen szép kastélybeli kávézóba, mások sétálgattak a kastélyparkban, s kimentek a tópartra, többen pedig elsétáltak a közeli Várhoz. A megbeszélt időre mindenki ott volt az autóbusznál, s a pilóta gyorsan Budapestre „röpített” bennünket. A hazafelé vezető út során a klubvezető köszöntötte a születésnapos klubtagokat, s ismertette a soron következő programokat. Úgy tűnik, hogy mindenki jól érezte magát, s a kitűnő szervező munkáért külön dicséret illeti Fekete Ferencné (Magdi) gazdasági felelőst, illetve Zachár Attila klubvezetőt.

Dr. Németh István