Önkéntes feladatok a NAV Egri Adóügyi Klubjában

Az Egri Adóügyi Nyugdíjas Klub 2012. december 12-én alakult meg, immár 8. éve működünk és elmondhatjuk, hogy elég tevékenyen. A következő évben a klub egyben az Heves megyei Vöröskereszt Egri Szervezetének lett alapszervezete, amely azt eredményezte, hogy minden évben igen szép létszámban és sok feladatokban veszünk részt az önkéntes munkákban. Tagjaink szívesen vállalnak tevékenységet sok-sok területen, ahol szükség van a dolgos és segítő kezekre. Akkor el is kezdeném: évente 2-2 fővel részt veszünk a vöröskeresztnél leltározási feladatokban, novembertől- március hónapig két hetente a hajléktalanok részére melegétel osztásban veszünk részt szintén 2-3 fővel (1., 2. kép).

Szeptembertől a következő év áprilisáig az egri középiskolásban szervez a vöröskereszt diák véradásokat, ott is több önkéntes klubtársunk jelenlétével segítjük a tájékoztatást a résztvevő diákok számára, és esetlegesen segítünk a diákoknak a jelentkező ívek kitöltésében. Már 3 éve Egerben a Szala-part takarításában vesznek részt klubtársaink, eddig 19 fővel, és még mindig eredményes volt a munkájuk (11. 12. 13. 14.kép).

Minden év májusában Egerben a Népkertben pneumatikus kisautók több napos versenye zajlik, ahol is önkéntes klubtagjaink koktél árusításban (nem alkoholos) vesznek részt, melynek bevétele a rászoruló gyermekek nyári táboroztatásához járul hozzá. (6. 7. kép).

Minden év decemberében a Heves Megyei Vöröskereszt élelmiszeradományokat gyüjt rászoruló családok részére a Tescóban 2 napig. Ezen a gyűjtésen is 12 önkéntes klubtársunk vett részt 2 napon keresztül, ahol is sikerült országosan az élelmiszeradomány gyűjtésben a 2. helyet elérnie a szervezetnek. (8. 9. 10. kép).

Minden év nyarán szintén az Egri Vöröskereszt 24 fő rászoruló gyermek részére egy hetes nyári táboroztatást szervez a Balatonnál, ahol is 2 önkéntes klubtársunk szokott részt venni. (3, 4, 5. kép). A táboroztatáshoz tombolát is árulunk minden évben, amely szintén a nyári tábor költségeihez járul hozzá.

Már évek óta műanyag kupakokat gyűjtenek a klubtagjaink, amelyek a beteg gyermekek gyógyításához nyújt segítséget.

Nem egyszer előfordult, hogy rászoruló családoknak nyújtottunk segítséget ruha és élelmiszeradományok gyűjtésével, mivel a családnak a nyolcadikból ballagó fiának nem tudtak sem öltönyt, sem egyéb ruhaneműt vásárolni, így klubtársaink segítségével hozzájárultunk a család öröméhez.

Egyszóval a klubtagjaink kiveszik a részüket az önkéntes munkából, amelyet szívesen teszik és évről-évre egyre többen! Magam részéről most is köszönet áldozatos önkéntes munkájukért!

Cseh Istvánné, klubvezető