Tekintettel arra, hogy a korábbi túránkból az időjárás bátorságpróbát csinált, ugyanis az ónos eső nyomain csúszkálva ment végig rajta túravezetőnk, klubvezetőnk és egy hős társunk. Vezetőségünk úgy döntött, újra meghirdetjük a programot, hiszen egy nagyon szép mecseki sétaútról van szó. Sajnos mostani kirándulásunknál is dacolt velünk az időjárásfelelős, de klubunk bátor tagjai nyertek, hiszen végig tudtunk menni a tervezett mintegy 5 kilométeres útvonalon, végül még meleg tavaszi napsütésben is részünk volt.

Túravezetőnk, Miklovich Csilla minden megállónál, tájékozódási ponton – Dömörkapu pihenő, Állatkerti pihenő, Mandulás camping, francia emlékmű, török kút, Kálvária-dombi Nyolc boldogság kilátó – kis ismertető tartott. Meglepetésünkre egy nyugdíjas társunk is csatlakozott hozzánk félúton, aki a helyi közlekedés csalafintasága miatt nem tudott a program elejétől velünk tartani.

Nagy örömünkre szolgált, hogy túravezetőnk felhívta figyelmünket, a Tettye pataknál található pécsi kis Kolodko-szoborra, amely egy kis vitorláshajót ábrázol. Erre Csilla tájékoztatása, ébersége nélkül talán fel sem figyeltünk volna.

Az Ágoston téri katolikus templom delet jelzőharangjátékára már újra a városban voltunk.

A nyolc boldogság kilátóteraszról gyönyörködhettünk a város panorámájában, a Mecsek lejtőin virágzó mandulafák is az ébredező tavaszt jelezték. Ekkor jutott eszünkbe Janus Pannonius verse a dunántúli mandulafáról:

„Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe’ se látott,
Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.

S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?”

Kirándulásunk utolsó állomásáról, a Kálvária-dombról még visszasétáltunk a civilizációba, ahonnan mindenki hazatérhetett helyi közlekedéssel egy szép, kellemes, napsütéses, madárfüttyös mecseki sétáról. Köszönjük a szervezést, és természetesen a tájékoztató idegenvezetést.

 Fischer Péter

Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub