Az ősz utolsó napján a tél meglegyintett,
Hegyre, völgyre, városokra, hópelyheket hintett.
Hirtelen érkezett a nem várt ajándék,
Volt akinek bosszúság, s volt akinek játék.
Néhányan úgy terveztük, kimegyünk a Ligetbe,
Mert a ” Csodálatos Selyem utat” ott vehetjük szemügyre.
Alig tudtunk betelni a mese szerű látvánnyal,
Havat taposta sok turista, féktelen nagy lármával.
Csend honolt a múzeumba, hangoskodni nem lehet
Elindultunk fel a lépcsőn, várt minket az emelet.
A csúf hernyó gubójából hogy születhet ily csoda?
Évszázados selyem minták kerültek a falakra.
Ügyes kezű kézművesek őrizték a titkukat
Ámulattal fényképeztük a szépséges holmikat.
Azt a látványt szavakkal leírni nem lehet,
Hogyan tudják új köntösbe álmodni a selymeket.
Selyem útnak búcsút intve elidőztünk egy kicsit,
Ablakból kitekintve élveztük, hogy hó esik.
S ha már úgyis ott voltunk, semmit ki nem hagyva,
Átnyergeltünk a szomszédba patadobogást hallva.
Emlegettük Patak Katát, ha ő most itt volna,
Egy “paripa” hátán biztos ő is, velünk “lovagolna”.
Következő teremben szomorú mementó
Két üvegtárló, benne két egykori legenda
Kincsem és Imperiál csontváza látható.
Filmek, serlegek, sok más egyebek bizonyítják,
Méltán büszkélkedett velük egykor Magyarország.
A múzeum kapuján kilépve,
Elénk tárul Vajdahunyad vár udvarának téli szépsége.
Megragadtuk az alkalmat, kegyelmi pillanat,
Hisz a hóból néhány óra múltán, már semmi sem maradt.
Helyét mára átvette az ónos eső,
De mi befértünk abba az időrésbe,
Amely jó volt, sőt élvezhető.
A képekkel ezúttal M.Kriszti és Magdi kedveskedtek,
Remélem bennük ti is örömöt leltek.
