Robog a jármű, távolodik. Hátrahagyva a múltból lepergő képkockák minden darabkáját, de ezzel egyúttal helyet adva újabbaknak is.
Búcsúzom Hévíz város Tőled, legalábbis egy kis időre itt hagylak…
Hátam mögött jár már a völgyben üldögélő csupa zöld ékszerdoboz, “messzeringó gyermekkorom világa”, s elszáguldó évtizedek töltekező csodája.
Hévíz az élet forrása – mondják sokan, s igen, osztom én is e nézetet, mert az eredet, a kezdet mindensége lakozik benne. Ahonnan ugyan jó elindulni és hazaérni, de éppen ezért is jó időről időre visszatérni, megérkezni ide.
Ahol az összehajló örökzöldek bólogatva várnak, a felfelé kaptató utcák történeteket mesélnek, és minden térköve annyira fájón ismerős.
Ahol a virágok színeinek sokfélesége mosolyog a szembe, elbűvölve a megérkezőt, valamint megtisztelve a már jelen lévőt egyaránt.
Hol a templomharang kongással fogad, a pad hellyel kínál, a sajtos-tejfölös lángos nosztalgiát csal elő, mert látod a tejfeltől fehérlő szájszéllel jóízűen majszoló óvodáskori önmagadat is benne.
Itt a puncs fagyi és a tölcsér is más ízű, s az ügyetlenül kézben tartott csöpögő fagylalt előhívja a tóra igyekvő önfeledt 4 éves fürdés előtti boldog várakozását.
Orrodban érzed a kakaóvaj illatát és selymes állagát, mely nemcsak a bőrödbe ivódott bele a napégést elkerülendő, hanem az anyai kéz érintése által már mindörökre a lelkedbe is.
A városka minden zeg-zugát aprólékosan bejárod, és újra rögzíted magadban ezt a képet, – azzal a régivel összeolvasztva. Körbesétálod a tavat, megmászod a bal-és jobboldali lépcsősort – mikor melyikhez van kedved. Már annyiszor tetted a múltban és most is, hogy újra átélhesd azt, amit kisgyerekként annyira szerettél.
Most elbúcsúzom tehát kis időre Tőled, hogy amikor újra eljövök, ismerősként, szívélyesen fogadjanak fáid, utcáid, házaid és csodatavad.
Viszlát, Te messzeringó gyermekkorom és felnőttkorom egyik szeretett világa…
/2023.06.18./
Szerzői joggal védve!
Fotó: Saját forrás
