Talán furcsán hat és első ránézésre többen rácsodálkoznak, hogy miért került ide ez a cím és mit is jelent tulajdonképpen.

Hogy mindenki számára érthető legyen: Szűkebb hazánkban itt Kelebián már több mint két évtizede működik a Kelebiai Karitász Egyesület, melynek feleségem Böbe az elnöke.

A NAVNYOSZ Klubból és a Kelebiai Nyugdíjas Egyesületből is többen aktív tagjai vagyunk az Egyesületnek!

A múlt hét szombatján 11. 04.én a Kecskeméti Szentcsalád Plébánián tartotta éves rendes értekezletét a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyei Karitász Szervezet, melynek keretein belül mi is működünk.

A kelebiai csoportot négyen képviseltük a rendezvényen, ahol értékes előadásokat hallhattunk tapasztalt, nagy gyakorlattal rendelkező aktivisták szájából, a Karitász mozgalom történetéről, szervezeti felépítéséről, a legfontosabb tevékenységi körökről, a lehetőségekről, a múltban és a jelenben.

Közben természetesen nem maradhatott el a szentmise sem, melyet Dr. Bábel Balázs a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke celebrált.

Hogy milyen tevékenységeket végzünk Kelebián?

Elsősorban a rászorulók segítése, a lehetséges többféle módon!

A helyi Önkormányzat és egy Vállalkozó jóvoltából két raktárhelyiség is rendelkezésre áll, ahová a segíteni szándékozók eljuttathatják a legkülönfélébb, részükre már felesleges tárgyakat, eszközöket, melyek lehetnek: ruhanemű, műszaki cikk, bútor, gyermekjáték, sportszerek, cipők, könyvek, nippek és még sok minden más.

Hetente két nap ügyelet van a raktárakban, amikor ingyen vagy kis adomány ellenében bármit lehet választani és elvinni.

Már sok éves hagyománya van az adventi vásárnak, ahol szintén befolyik egy kis összeg.

Karácsony és húsvét előtt a templomban gyűjtés folyik, ahol tartós élelmiszereket lehet felajánlani.

Az ünnepek előtt az országos központ is hozzá tud járulni némi pénzösszeggel a karácsonyi és húsvéti csomagok elkészítéséhez és a magányosok karácsonyának a megtartásához, ahol a rászorultak egy kis műsor keretében átvehetik az ajándékokat és elfogyaszthatnak egy ebédet.

Már sok év óta éves rendszerességgel szervezetten folyik az iskolások és az óvodások részére a hatalmas mennyiségű lángos és palacsintasütés.

A központból éves szinten érkeznek vállalkozók részéről történő felajánlások, amit a végeken kell kiosztani. Ilyenek például: gyümölcsfa csemeték, különféle vetőmagok, pelenka csomagok, pár db. kályha és még sok minden más.

Itt Kelebián, a Karitász rendszeresen, évi több alkalommal tart kirakodóvásárt, ahol az összegyűlt ruhákákból, tárgyakból lehet válogatni. A befolyt összeg szintén megy a rászorulóknak.

Éppen a tegnapi napon 11.06-án is volt egy ilyen vásár, ahol több mint 10 fő karitász tag segédkezett.

A megyei rendezvényről és a helyi kiárusításról pár db. fényképet mellékelek!

Ezt a kis Írást azért követtem el és teszem közkinccsé, mert úgy gondolom, hogy nekünk, nyugdíjasoknak van időnk és lehetőségünk ilyen és hasonló tevékenységekben részt vállalni, hiszen a rászoruló embertársainkon való segítés nem csak lehetőség, hanem a racionálisan gondolkodó és cselekvő emberek számára valahol kötelesség is.

Egyébként engem és gondolom másokat is jó érzéssel tölt el, ha valakiken, valakiknek önzetlenül tudunk segíteni!

Többek között erről is kell, hogy szóljon az életünk és véleményem szerint így sokkal több értelme van a szervezett csoportosulásoknak, a klubéletnek. Nem biztos, hogy mindig csak kirándulások vendéglátások miatt érdemes összejönnünk!

Abban bízom, hogy ezzel az írásommal elindítok egy sorozatot, melyben más klubok, csoportosulások is beszámolnak majd esetleg hasznos vagy karitatív tevékenység végzéséről, Szövetségünk keretein belül!

Horváth Zoltán alelnök