Az éves programjaink közül, talán mindig a wellness fürdőzés a legjobban várt, és a legtöbb résztvevővel megtartott programunk.
Idén, 2021. 09. 01-03-között Hajdúszoboszlón, a Hotel Thermál Gardenben töltöttünk el 3 felejthetetlen napot, a 26 fős társaságunkkal.
A klubvezetők, Tőzsér Tünde ismét remek helyet talált nekünk a kikapcsolódásra, és a feltöltődésre. Nemcsak a szállás bizonyult remeknek, az ellátásra sem lehetett panaszunk, az ára pedig verhetetlen volt.
Reggel gépkocsi konvojban indultunk el, egy rövid kitérőre megálltunk a Hortobágyon, ahol megnéztük a Mátai Ménes istállójában lévő lovakat.
A hotelben, a szállás elfoglalása után a többség fürdőzni indult, Balogh Miklóst kivéve, aki mint megszállott foci rajongó, kihasználva az adódó lehetőséget, ellátogatott a Hajdúszoboszló-i „arénába”, és megtekintette Hajdúszoboszló – SBTC NB III-as (Nyugati csoport) mérkőzést. Vélhetően, lelkes szurkolásának is köszönhetően csak 2 – 1- re kaptak ki a mieink.
A második napon meglátogattuk a Hajdúszoboszló-i strandot, és nem csalódtunk. A medencék sokasága között mindenki megtalálhatta a kedvének valót. Az idő is parádés volt, kellemesen telt el ez a nap is.
A vacsora után, a különteremben, egy kis bensőséges ünnepséget tartottunk, ahol hosszú idő után ismét közösen felköszönthettük az évdófordulós születésnaposokat (Sajgál Attilánét, és Vaspál Zoltánt).
A harmadik napon reggel még páran fürdőztek egy rövidet, majd következett egyénileg a hazaút (csatolt 3 db kép).
- 09. 20. Salgótarján
Bozsó Róbert


