A Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub október 3-án tartotta meg második féléves klubgyűlését az idősek napja jegyében. Szerencsénkre ezúttal megkaphattuk a NAV Baranya Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság Munkácsy utcai tanácstermét, és hozzá a technikát, amely szükséges a kirándulási képek kivetítéséhez. Ezért köszönet jár az igazgatóság vezetőségének. Rendezvényünkön körünkben köszönthettük Barics Ferenc régiófelelőst is.
Elsőként Kocsonya Jenő klubvezető köszöntötte az egybegyűlteket, felvázolta az idei év eddigi eseményeit, és beszámolt a májusi küldöttgyűlésről. Utána régiófeleősünk szólalt fel, aki az elnökség híreit osztotta meg a tagsággal.
Majd Herczné Horváth Zsuzsanna kultúros számolt be annak a tagság körében végzett internetes közvéleménykutatásnak az eredményéről, amelynek az volt a célja, hogy minél jobban megismerjük a klubtársak igényeit. Ezután pedig ismertette a még előttünk álló programokat: az adventi kirándulást, az adventi vacsorát és a májusi külföldi kirándulást. Ennek végeztével másik reszortfelelősünk felolvasta Vágujhelyi Ferencnek, a NAV elnökének „ünnepi parancsát” az idősek napja alkalmából, majd arra biztatta a tagságot, hogy jelentkezzenek és készüljenek fel a december elsején megrendezésre kerülő irodalmi műveltségi versenyre.
A hivatalos program végén levetítettük Kunvári Gábornak a májusi szerbiai kiránduláson készített vidám képeit, mintegy kedvcsinálónak, hogy miért is érdemes együtt kirándulnunk.
A találkozó záróakkordjaként pezsgővel koccintottunk a szépkorúak egészségére, és kialakult a szokásos kötetlen beszélgetés. Közben hölgytársaink jóvoltából finom süteményeket is fogyasztottunk, és végignéztük a kultúros krónikásunk által vezetett „brigádnaplónkat”, mely az idei év eseményeit tartalmazza.
Természetesen lehetőség nyílt a tagdíjak rendezésére, és jelentkezni lehetett következő programunkra, a hamarosan sorra kerülő budapesti World Press sajtófotókiállítás megtekintésére.
Késő délután köszöntünk el egymástól, s egy jól sikerült rendezvény emlékével tértünk haza.
Fischer Péter
Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub


