A Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub március 7-én tartotta meg szokásos klubgyűlését a nőnap jegyében. Szerencsénkre ezúttal megkaphattuk a NAV Baranya Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság Munkácsy utcai tanácstermét. Ezért köszönet jár az igazgatóság vezetőségének.
Elsőként Kocsonya Jenő klubvezető köszöntötte az egybegyűlteket, különös tekintettel a megjelent hölgy klubtagokra. Közben kultúrosunk, Péter egy kis aprósággal kedveskedett nekik. Ha már hóvirág csokrot nem nyújthatott át, egy szép hóvirágképpel és egy verssel kedveskedett a szebbik nem képviselőinek.
A hivatalos ceremóniát – klubtársaink hozzájárulásának köszönhetően – rövid svédasztalos állófogadás, poharazgatás és kötetlen vidám beszélgetést követte, melynek során felidéztük korábbi közös élményeinket. A hangulat megteremtéséhez hozzájárultak a falon elhelyezett képek is, amelyek felelevenítették a hajdani vám- és pénzügyőrség életét.
Természetesen lehetőség nyílt a tagdíjak befizetésére, jelentkezni lehetett a hamarosan sorra kerülő programokra és rendezni azok költségeit.
Késő délután köszöntünk el egymástól, hogy egy jól sikerült rendezvény emlékével térjünk haza. Még ha az új helyen kicsit szűkösebben is voltunk, ismét bebizonyosodott a régi igazság: sok jó ember kis helyen is elfért.
Fischer Péter
Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub


