A Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub idén is megtartotta szokásos évnyitó klubgyűlését. Szerencsére megkaphattuk a NAV Baranya Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság nagy tanácstermét, hiszen az egybegyűltek máshol nem is fértek volna el. Ezért köszönet az igazgatóság vezetőségének. Az eseményen megjelent Barics Ferenc régiófelelős is.

Elsőként Kocsonya Jenő klubvezető köszöntötte az egybegyűlteket, aki beszámolt a 2023-as év eseményeiről: a létszám alakulásáról, az elmúlt év programjairól – amelyekből akadt bőven, erről tanúskodik a krónikásunk által vezetett naprakész napló.

Majd pénztárosunk, Blumné Brendl Mária számolt be a klub anyagi helyzetéről.

Ezt követően régiófelelősünk vette magához a szót: aki a szövetség elmúlt évi tevékenységéről számolt be.

A beszámolókat a jelenlévők elfogadták.

Ezután kultúrosunk, Dobos Ágnes ismertette a már megelőzően összeállított programot, amely szintén elfogadásra került.

Zárásként klubvezető-helyettesünk, Fehérné Kovács Tünde rövid hozzászólásában az aktív együttműködésre biztatta a tagságot.

Majd másik kultúrosunk, Fischer Péter a közeljövő aktuális programjait ismertette (NAV NYOSZ műveltségi verseny, Kunvári Gábor fotókiállításának megnyitója, a budapesti kirándulás).

A hivatalos ceremóniát – klubtársaink hozzájárulásának köszönhetően – rövid svédasztalos állófogadás, poharazgatás és kötetlen vidám beszélgetést követte, melynek során felelevenítettük korábbi közös élményeinket. Késő délután azzal köszöntünk el egymástól, hogy remélhetőleg idén semmi nem akadályozza a közös együttléteket, hogy aztán majd egy év múlva elmondhassuk, ismét tartalmas évet zártunk.

Fischer Péter

Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub