Idei második kirándulásunk előtt reménykedve figyeltük az időjárás jelentést, reménykedve, hogy nem jön be az egész napos esőt ígérő előrejelzés, de sajnos nem tévedtek.

Csendes esőben, de vidáman indultunk a kora reggeli IC-vel Kaposvárról a Budavári Palotanegyed csodáinak felfedezésére. A vonatról leszállva tömegközlekedéssel, majd rövid sétával közelítettük meg a korhű módon, Hauszmann Alajos eredeti tervei alapján újjászületett Palotanegyedet. A Stróbl Alajos alkotta Mátyás-kútját megcsodálva az Oroszlános –udvaron keresztül haladva érkeztünk célba, ahol volt időnk kicsit pihenni és a kávénkat elfogyasztani.

Ezt követően idegenvezetőnkkel a várva-várt Szent István-terem felé vettük az irányt. Csodálatos remekművek mellett elhaladva érkeztünk a mindössze 70 négyzetméter alapterületű terembe, ahol csak ámultunk a sok szépség láttán, melyet a felkutatott korabeli tervek, adatok, anyagok, képek alapján 6 év alatt a legkiválóbb magyar mesterek építettek újjá.

Rövid pihenő után dacolva az esővel indultunk a Hauszmann paripái vezetett vársétára. A közel másfél órás program fő látványossága a Csikós udvaron álló impozáns Lovarda, melyet kívül-belül megcsodálhattunk. Az épület előtt ifj. Vastagh György Csikós szobra magasodik. Körbejártuk a lenyűgöző Főőrség épületét, és az ország legszebb lépcsőjét, a Csikós-udvart a Hunyadi-udvarral összekötő Stöckl-lépcsőt. Idegenvezetőnk mindenre kiterjedő, remek tájékoztatást adott a múlt és a jelen történéseiről és a csodás látnivalókról.

Visszatérve a sétáról elfogyasztottuk az ebédünket és nekilendültünk a Vármúzeum megtekintésének. A több szint bejárása során láthattuk az vár megmaradt eredeti részeit, benne a Várkápolnával, a fellelt szobrokat, torzókat, festményt, étkészletet, korabeli ruhákat, de megtekintettünk egy rövidfilmet Hauszmann Alajosról is.

Csodás élménnyekkel gazdagodva indultunk haza, amely nem volt izgalomtól mentes, mert egy autóbusz késése és a nagy forgalom miatt az utolsó percekben érkeztünk a pályaudvarra. Erre figyelemmel kísérem majd klubunk 2. csoportját ugyanerre a programra 3 hét múlva, mivel a nagy érdeklődés és a létszámkorlát miatt egyszerre nem tudtuk megtekinteni (nekik még hiányzik a pipa).

Vajna Ferencné  Somogy megyei Adóügyi Klub