Pontosan egy hónap telt el a Győri Pénzügyőr Nyugdíjas klub vezetőségválasztó közgyűlését követően.

A közgyűlésen elhatározott és megszavazott kihelyezett taggyűlésre került sor az Écsi dombon lévő „Balogh tanyán” romantikus környezetben. Balogh István és felesége Katalin kezdeményezésére, az összejövetelre a már megszokott aktív klubtagok jelentek meg. Nem volt egyszerű a Győrtől húsz kilométerre lévő écsi dombra feljutni kocsival a meredek egy sávos szurdok úton, ahol a friss levegő és nyugalom várt bennünket kellemes madárcsicsergéssel, amely feloldotta a szurdok úton keletkezett feszültséget. A házigazda telefonon történt irányítása közben sikeresen feljutottam a néha 20 %-os emelkedőn az eldugott „birtokra”. Győrből autóbusszal érkezőket a Pityu fuvarozta fel a kocsijával úgy, hogy még a csomagartóba is került utas, így egy fordulóval megoldotta a szállítást. Gyalogosan fél óra lett volna a feljutás, ha közben az elágazásoknál el nem tévednek az erre vállalkozók, ezt nem engedhettük meg.

Lelkes nyugdíjas csapat az örömteli üdvözlést követően nekilátott segíteni a „Pincepörkölt” alapanyagainak előkészítésében, nekem csak a porciózás, a feldolgozás irányítása jutott, no meg a közben bográcsba helyezett hagyma dinsztelése. Vén diófa alatt lévő terasz kellő védelmet nyújtott a napsugárzás ellen, de ugyanakkor kellemes enyhe szellő is betévedt. Olyan érzésünk volt, mintha egy lakatlan szigeten lennénk, Robinzon módra a betevő falatok előkésztését végeznénk, hogy aztán a hűtőszekrény hiányában magunkkal hozott műanyag ládában a jégakkuk hűtése melletti borokat, pezsgőket ellenőrizve, olthassuk szomjunkat. Üdítő ital is volt, hisz a három kocsit vezetőnek és a fotós barátunknak, Balázsnak csak erre volt lehetőség.

Gázláng fölött a 14 literes bográcsban a sertés lapocka és a csánk feldolgozva megadta magát, levet engedett és pörkölődni kezdett, majd a pirospaprika hatására elpirult, a fűszerek adagolását követően szivárványszínekben tündökölt, legalábbis az elkeverésig. Felügyelet mellett szigorúan vigyáztam az értékes kondér tartamára, kicsinyenként adagoltam bele a hozzávalókat. Arra is ügyeltem, hogy a burgonyának egy részét apró darabokra szeljék, míg a többit nagyobb kockákra, így lett tartalmasabb a nyeles paprika és paradicsom bedolgozásával. Ízlelésbe bevontam a barátomat Pityut, aki állandó szakértő lett, lehetőséget biztosítottam a kíváncsiskodó hölgyeknek, kaptak kanalat a kóstoláshoz, véleményüket hangoztatva megnyugodtam, jó lesz, finom lesz, de mikor lehet ebédelni? – volt a kérdésük. Igaz kettő óra már elmúlt, de a jó munkához és a pincepörkölthöz idő kell. Bekövetkezett, amit én is vártam, elkészült a pincepöri, jöhetett a tálalás, a kondér tartalma nagyon fogyott. Az ebéd alatt csak a madarak „csivitelését, énekét” lehetett hallani, gyönyörű volt, míg egyszer csak azt vettem észre, hogy a bogrács üresen lóg a láncon.

Desszertnek a sokféle süteményből lehetett csemegézni, az emésztést elősegítő italok is az asztalra kerültek a hidegvizes tároló edényből. Közben a kávés termoszt is elővarázsolta a Pityu barátom és a kényeztető ötórai kávézás is megtörtént. Villanyáram nincs a tanyán, a kávét a faluban főzték le számunkra és mi el is fogyasztottuk. A madarak énekét túlharsogva nótázásra szántuk el magunkat. A domb mögött elrejtőzködő napfény figyelemfelhívás volt ideje összecsomagolni. Megbeszéltük a következő állomáshelyet, amely Dunaszigeti nyaralóban lesz romantikus környezetben, közel a folyóparthoz, ahol sík terep van fürdési lehetőséggel, erre már csak jó egy hetet kell várakoznunk. A titkosnak nem mondható ebédet is elárulta Éva klubtársunk: lecsó lesz. Én állok elébe!

(Jáni Lajos)