Ez évben ünnepeljük a kínai-magyar kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját, s ennek kapcsán nyílt meg városunkban is az Ókori Kína kincsei (a Jáde császárok kora) kiállítása.

Ezeket a tényeket ismerve egy kellemes, napos délutánt felhasználva tekintette meg klubunk is a kiállítást.

Számunkra úgy tűnt, hogy a két nagyon távoli kultúra találkozik ebben a kiállításban. De ez nem teljesen így van, hiszen a mi kultúránk egy teljesen befogadó, toleráns, nyitott kultúra, s ugyanezek az értékek jellemzik a kínai kultúrát is.

Ezen szenzációs kiállításnak adott otthont városunkban a Csók István Képtár, ahol egyedülállóan gazdag, több mint 100 darabos kollekciót láthattunk. A tárlaton egyszerre kapott helyet Sanghajból érkező jádéból, bronzból és kerámiából készült tárgyak. A műtárgyak között látható különleges használati és dísztárgyakat, valamint a temetkezéskor használt egyedi tárgyakat is, továbbá láthattunk még gyönyörű kereteket, öv., kantár és ruhadíszeket, valamint a Kína Nagyfal egy tégláját is. Ledöbbentünk a tényektől, miszerint a kínai nagyfalat több mint 20 ezer km hosszan építették a Kína északi határát védeni.

A kollekció talán legimpozánsabb darabja – melyet mindannyian megcsodáltunk — az uralkodói halotti öltözet aranyszálakkal összefűzött, jáde lemezekből készült páncél volt, amelyet összesen 1460 db jáde lapból állítottak össze aranyszálak segítségével.    Ez volt egyben a tárlat kiemelkedő műtárgya is.  A kínaiak ugyanis úgy vélték, hogyha valaki meghalt, ekkor a testében lévő két lélek közül az egyik a testben marad, a másik a fejtetőn keresztül kilépve elindul a halhatatlanok birodalmába. A jáde páncél a test konzerválására született és csak a legelőkelőbbeket, az uralkodókat illette meg.

A kiállítás két termében további eredeti ókori kínai tárgyakkal ismerkedhettünk meg, amelyek szemléltették a minden napokat, a természeti szokásokat, az uralkodókat. De megismerkedhettünk a Kína határán élt nomád népekkel is.

Gyermeki lelkesedéssel próbáltuk a kínai írás megfejtéseket, ami olyan táblákból állt, amelynek egyik oldalán a kínai képírás jele volt látható, a másikon a magyar jelentése. Pl. a férfi, a nő, a ló, stb. Jókat derültünk magunkon a gyatra találatú megfejtések láttán.

A program befejezéséül kihasználva a kellemes napos időt fagyizni mentünk.

A kiállítás megtekintését minden klubnak figyelmébe ajánljuk, mely június 28-ig látható a Székesfehérvári Csók István Képtárban.

A beszámolót készítette: Fekete Lászlóné klubvezető