A nyugdíjasnak soha sincs ideje”, valahogy így szólt a nyolcvanas években futott NDK tv sorozat címe. Az aktív élet nagyon fontos a szellemi és a fizikai frissesség megőrzésében. Szerencsére sokunkat tart karban a család mellett (elvégre az unokákra is vigyázni kell valakinek) a hobbink, és az önkéntes munka.

Sokan önkénteskedtek, valamilyen csoport keretében. Vannak „követők”, akik csatlakoznak már létező szervezethez, és vannak kezdeményezők, akik mindig új és újabb projekteket hoznak létre. Ha jól érzem Horváth Attilát, alelnökünket, az utóbbi csoportba lehet sorolni. Az egyik ilyen kezdeményezése fiatalok összefogásáról, közösségépítésről szól.

De most inkább hallgassuk, olvassuk őt magát:

Regula Tamás – azt hiszem – múlt heti nyilvános felhívása apropóján, melyben arra volt kíváncsi, hogy ki, milyen önkéntes munkát végez, hogy abból más is meríthessen, részben magamról, javarészt az önkéntességből fakadó örömről írok.

Sok megbízatásom van, de ezek közül a legkedvesebb, hozzám legközelebb álló az Ifjú Gönyűiek Közösségének létrehozása, korábban koordinálása, jelenleg már csak, mint „Papa”, tanácsokkal való ellátása.

Úgy kezdődött, hogy pár évig polgárőr elnök voltam, (azóta is tag vagyok, és mint sajtós tevékenykedek, erről majd legközelebb). Észleltem, hogy öregszik a tagság, a fiataloknak pedig nincs közösségük, nincsenek vonzó programok, melyek lekötnék figyelmüket, energiájukat, nincs, ami arra ösztönözné őket, hogy a falu lakóit megbecsülő, a faluért tenni akaró, felkészült, intelligens emberek legyenek. Egyik szülővel gondoltunk egy merészet, hogy legyen egy közösség, mely az előzőekben írtakat szolgálja. Lassan hat éve lesz, hogy megfogalmaztam, közzétettem egy felhívást, melynek megismertetésében az általános iskola igazgatója is segített, és bekövetkezett a csoda, több mint 10 felső tagozatos tanuló jelentkezett. Évről évre újabb ifjak csatlakoztak és a létszám már 30 körül jár. Vannak, akik lemorzsolódtak, de a legtöbb fiatal maradt a közösségben. Közülük már többen érettségiztek, van, aki egyetemista a Közszolgálati Egyetemen, néhányan már dolgoznak, de ma is közénk tartoznak.

Az eltelt évek alatt rengeteg programot szerveztünk, a rendőrségi, tűzoltósági látogatástól, az életmentő ismeretekig, járt nálunk filmrendező, színész, festő, nagyon sok helyre kirándultunk, farsangoltunk, ünnepeltünk, játszottunk, új ismereteket szereztünk. De minden év nagy eseménye az évzáró tábort volt, először Győrhöz közel, három éve pedig Balatonszepezden, (ahol a nyaraimat töltöm). Itt sem volt „nyugtuk” ifjú társainknak, minden nap, reggeltől esetig, a tornától a tábortűzig, a vetélkedőtől, a számháborún, helyismereti túrán át a fürdésig, megállás nélkül folytak a programok. Sok vendég is érkezett, és köztük minden évben az egyik, ha nem a legnagyobb sikert a zalaegerszegi igazgatóság pénzügyőrei, na és természetesen a hű társak, a kutyák aratták.

A program már országos hírű, polgárőr berkekben a kezdeményezést „zászlóshajóként” aposztrofálják, a környékbeli üzemek, vállalkozások, képviselők, alpolgármester pedig nem kevés pénzzel támogatják a célkitűzés megvalósítását.

Miért jó ez nekem, mert idős létemre mindig feltöltődök a fiatalos életkedvvel, lendülettel, új tudásra teszek szert, vidám perceket élek át, közben valóra váltom apám álmát – aki azt szerette volna, hogy tanár legyek –, tanítok, a példámmal talán nevelek. Több elismerést kaptam, de a legnagyobb, hogy többen már Papának szólítanak. Köszönöm nekik, hogy köztük lehetek!