A Somogy Vármegyei Adóügyi Klub februári gyűlésén megalakult a „Túrázó csoport”, hogy tevékenységünket kibővítsük és a fittebb tagjainknak újabb közös program lehetőséget nyújthassunk. A túrák szervezését és vezetését az ötletgazda Francsics László klubvezető helyettes vállalta. Az időjárás nem volt kegyes a csapathoz, a többnapos esőzés után a március végére tervezett első túra április 08-ra tolódott. Az eredetileg jelentkezőknek ekkor is csak a harmada merészkedett neki a túrának. Kárpótlásul, így eső után mutatta legszebb arcát az túra útvonal. A meglehetősen hideg reggelen autóbusszal utazott a csapat a Mánfai temetőig, majd némi közúti séta után a XII. században épült, több átépítésen, felújításon átesett Árpád-kori templomtól indulva vágtak neki a Mecsek legszebb túraútvonalának a Melegmányi- völgyben. A víz útját követve hangulatos erdős utakon, a patakokon kidőlt farönkökön, köveken egyensúlyozva keltek át. Útközben hatalmas medvehagyma mezőt és szebbnél-szebb virágokat csodálhattak. A hőmérséklet nap közben szépen emelkedett, így néhány réteg ruha lekerült a túrázókról.

Az első pihenőt a „Jó szerencsét” Vadászháznál tartották, majd a mésztufa lépcsőkön megközelíthető Melegmányi- forrás és vízesés következett. Az Anyák kútját a Kánya-forrást és a Mélyvölgy kőfülke vizes barlangját elhagyva egy kidőlt fa törzsére telepedve fogyasztották el a magukkal hozott elemózsiát. Tovább haladva érintették a Kőlyukat, a Cserkész-forrást, valamint a Bikfa-forrást. Közel 12 kilométert tett meg a lelkes csapat.

Április 09-én klubgyűlésre gyűltünk össze a hivatal vendégházában, hogy megbeszéljük az első félévben még ránk váró programokat és befizessük a részvételi díjakat. Következő programunk húsvét után Göllébe, Fekete István író szülőfalujába vezet majd.

Április 11-én a Budapesten megrendezésre került Irodalmi vetélkedőn megyénk csapata az előkelő 3. helyezést érte el, így az évek során a „dobogó” mindhárom fokán álltak már.  Büszkék vagyunk rátok Márti, Julika és Ildikó. Köszönjük a lelkiismeretes felkészülést!

Vajna Ferencné

Somogy Vármegyei Adóügyi Klub 2025.április 15.