Akciók az ezredforduló évtizedeiben

1992 óta, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal [APEH] Operatív Főosztályának szervezésében és irányításával évente került sor azokra a speciális ellenőrzésekre, ellenőrzés sorozatokra, melyet a hivatali szakzsargon „központi akció” néven aposztrofált. A vizsgálatok az igazgatóságok erre szakosodott operatív revizori állományát egy-egy év adott időszakában gyakorlatilag teljes körűen igénybe vették. Az akciókhoz rendelkezésre álló közvetlen „harci” eszközök a következők voltak:

  • az ellenőrzésre feljogosító kettő személyre szóló megbízólevél és jegyzőkönyv, lehetőleg önátírós másolattal,

  • az un. kemény alátétlap (írólap), mely kézenfekvően használható igényes irodai eszköz az esetleges ideges adózói megnyilvánulások primer elhárítására,

  • a hideg és meleg időjárási körülmények között is valószínűsíthetően üzemszerűen használható golyóstoll (melyet a magyar feltalálója igen kézenfekvően ilyen „zord” körülményeket figyelembe véve fejlesztett ki),

  • és nem utolsó sorban gépkocsik (szerencsés esetben gépkocsivezetővel) és azok az információk és eszközök, melyeket az eljáró revizoroknak ildomos volt ismerni (helyszínek, címek, az irányítók hierarchiája, társhatósági – kezdetben alapvetően rendőri biztosításra vonatkozó – elérhetőségek, stb.), továbbá a közvetlen kapcsolatot „biztosító” mobiltelefonok (ezen technika fejlődését a csomagtartó mérettől a tenyérnyi méretig végigkövethettük). A revizori párok 1996-tól rendelkeztek mobiltelefonnal (kezdetekben még az u.n. „bunkofon” méretben).

  • Majdnem elfelejtkeztem az ellenőrzés legfontosabb eleméről az operatív adóellenőrről, aki fiatal vagy már gyakorlottabb, leány vagy fiú, ha van haja, akkor szőke vagy barna, esetleg őszes, lassú vagy gyors, kicsi vagy nagy (terjedelmes), bátor vagy még bátrabb. Lényegében a 150-200 cm-es magasság és 40-100 kg tömegig igen változatos volt a paletta (az extra adatokat mellőztem). 

Az esetenként 100-130 fő revizort is egyidejűleg mozgató akciók megszervezése és lebonyolítása rendkívül alapos és körültekintő szervező munkát igényelt. Ennyi szakember ellátása és biztonságos mozgatása – a szakmai elhivatottságon túl – militáris fegyelmet követelt meg a résztvevőktől, melynek írásos alapfeltétele volt az esetenként 100 oldal terjedelmet is meghaladó, többszörösen egyeztetett forgatókönyv, melyben revizorig lebontva előírásra került a pontos helyszín, az elvégzendő feladat és annak időpontja is.

Az akciós vizsgálatok alkalmával kezdetben a nyugtaadási kötelezettség teljesítését ellenőriztük, majd idővel ez kiterjedt az áruk eredetének (honnan került oda?), illetve a foglalkoztatás szabályszerűségének (ildomos-e nem vásárlói minőségben az ellenőrzés helyszínén tartózkodni) vizsgálatára is. A helyszínként üzletek, piacok és közterületek, illetve speciálisan összeállított „csapatokkal” (rendőrökkel, vámosokkal, stb. megerősödve) vásárok, vidámparkok, speciális szolgáltatások, éjszakai szórakozóhelyek, diszkók is „kárvallottjai” voltak az akciós megmozdulásoknak.

A 90-es évek elején az volt a cél, hogy az érintettek „megszokják” az előző időszakhoz képest jelentősen megnövekedett és állandósult ellenőrzéseket. Általában fontos volt az adózói kör hozzászoktatása az ilyen operatív típusú ellenőrzésekhez. A hatékonyságot a nyomasztó és folyamatos adhatósági jelenlét adta. Ebben az időszakban viszonylag kevés vizsgálat zárult megállapítással. Ezt a helyzetet még az APÜSZ [APEH Üldözötteinek Szövetsége] is „elviselte”. Később már eseményekhez (nőnap, húsvét, ballagás, pedagógus nap, jelentősebb nyári-őszi rendezvények, karácsony, fontosnak minősített szakmák) kötődően is szervezetten kimozdultak az igazgatóságok és ellenőrzéseikkel egyre szélesebb körben fedték le a bevétel valamilyen módon történő eltitkolásra „szakosodott” adózói kört. Ebben az időszakban már egyre inkább előtérbe került a nyugtaadás-ellenes hangulat és jobban aktivizálta magát az APÜSZ is, ezzel fémjelezve az egyre több szabálytalanság megállapítását.

Az akciós ellenőrzéseket az 2000-es évekre már közel évtizedes tapasztalat alapján szerveztük. Az ezredforduló operatívosai előtt talán nem ismeretlenek a következőkben felsorolt egy- vagy többnapos akciók név szerint (mert hangsúlyt fektettünk a keresztelésre is):

1992 – júliustól karácsonyig folyamatosan, csak úgy név nélkül az egész országban (hol itt, hol ott) végzett számos vizsgálat, melynek alapvetően a közterületeken és piacokon árusítók és néhány kiemelt szakma (pl.: autósok, virágárusok, ékszerészek, stb.) voltak az érintettei.

1993 – Tovább folyt a viszonylag magas ellenőrzési darabszámmal a nyugtaadási kötelezettségre való „rászoktatás”, de kezdetét vette az egy adott helyszínre irányuló koncentrált ellenőrzés sorozat.

2002 – Balaton, Dunánál, Gemenc,

2003 – Aquincumi-tél, Balatoni-nyár, Cívis-ősz

[Megjegyzés: Tisztelt nyugdíjas olvasó. Ha van, aki ismeri az ezredforduló akciós helyszíneit, esetleg időpontját az valószínűleg nem a véletlen műve..]

És a biztonság! Na, ez egy fontos szempont, mert az ellenőrzések során számos esetben kézenfekvő volt az ellenőrzött személy idegállapotának (hangulatának) előreláthatóan kiszámíthatatlanul ingadozó változása, a vizsgálatot végzők szempontjából túlnyomórészt negatív vonatkozásban. Ezt neveztük atrocitásnak, melyből munkatársaink jó néhány esetben tényállást képeztek pl.:

  • elfutás nehéz fémtárgy (pl.: sátortartó vas) indokolatlan lengetése vagy

  • túlerőt képező – az ellenőrzésen kívül álló – egyének által okozott fenyegetés okán, illetve

  • személyi szabadság erőteljes korlátozása (boltba bezárás) következtében.

Előfordult, hogy utólag – adott esetben civilként – élte át a fentebb már hivatkozott bármilyen méretű revizor kolléga az utcán történő felismerés által okozott fenti tényállások közül az éppen kézenfekvőt.

Azt viszont mindannyian tudtuk, hogy a jog és az igazság és nem utolsó sorban a fentebb hivatkozott eszközök is a vizsgálat során teljes körűen a rendelkezésünkre álltak.

Ebből a jog az adott, le vagyon írva, vagy ismerik, vagy nem és a hivatalos értelmezésen túl nem fogadható el igazságként az „azt hittem, hogy…”…

Az igazságról meg csak annyit amennyi megboldogult Ész Lajos nevű regényhős szájából hangzott el még az 1930-as években, miszerint „Az igazságot nem lehet hinni…Azt tudni kell vagy hagyni…”

2020. július

Ecsedi Ákos