ITT AZ IDEJE gondozásba venni a házunk körüli füves területeket. Gyepszellőztetés nagyon fontos művelet, mert az elhalt fűszálakat össze kell gyűjteni és a levegőtlen talajt fel kell frissíteni, anélkül nem fejlődik kívánalmaknak megfelelően a füves területünk. Kevés csapadék hatására a talaj betömörödött, satnya, fakó, foltos lett a füves területünk. A tavaszi és nyári hónapok alatt igen nagy strapabírásra van szüksége a füves területnek egy kertben, mert a család minden tagja – főképpen, akinek unokája van – előszeretettel tölti itt a szabadidejét, ráadásul a kerti munkák miatt is gyakrabban jár-kel a kertbarát a gyepen.

A gyepszellőztetésnek is most (márciusban) jött el az ideje, amely egy igazán egyszerű művelet, évente egyszer vagy kétszer kell csak elvégezni, mellyel nagyon sokat tehetünk a szép gyepért. Mindenekelőtt kiemelem, hogy mindenképpen száraz, csapadékmentes napon végezzük ezt a tevékenységet, leginkább szeptember végén, és most tavasszal március végén.

Ne aggódjunk, semmilyen bonyolult műveletről nincs szó, az egyetlen dolog, amire szükség lesz az a gyepszellőztető. No, meg egy őrző védő kutyára, aki felügyeli a munkálatokat (képen). Ha nincs kéznél ilyen szerszám, vagy nem szeretne most erre külön költeni, elegendő egy vasvilla vagy egy gereblye is hozzá. A fűben megbúvó gyomokat is ilyenkor, – még mielőtt a nagyobb esők jönnek – ki kell vágnunk késsel, vagy hasonló szerszámmal. Esőt követően nem csak a gyepünk, de a gyomok még nagyobb erőre kapnak. A befejezést követően ne feledkezzünk meg a tápanyag pótlásról sem, szórjunk ki ilyenkor műtrágyát, majd az öntözés következik, amennyiben az égi jótevőnk nem jön segítségül. Jó munkát kívánok!

(Jáni Lajos)

Képeken a gyepszellőztetést végzem a szeles hűvös időben, Málna kutyám segítségével, aki a hangos fűnyírót kifogásolta.