A tél első napján csodálatos napsütésben indultunk idei utolsó kirándulásunkra Vörsre, ahol 73 éve építik fel a település lakói nagyrészt természetes anyagokból, évente változó elrendezéssel a Szent Márton Püspök Rk. templomban Európa legnagyobb Betlehemét. A gyönyörűen feldíszített templomban a bibliai jeleneteket ábrázoló 60 négyzetméteres alkotást csodálva meghallgattuk létrehozásának történetét és közben sorra gyúltak az emlékezés mécsesei. Sűrűn csattogtak a fényképezők, de sokan csendesen üldögéltek a padsorokban.
Következő programunk előtt betértünk a szemközti vásártérre, ahol ki-ki igénye szerint fogyasztott forralt bort, puncsot, teát, kávét, forró csokit, de néhányan nem hagyták ki a lángost sem. Itt üdvözölt bennünket a falu alpolgármestere és útbaigazítást adott a település további látnivalóihoz.
A vásártér előtt áll az országos ismertségű gólya, Charlie fészke, aki 14 éven keresztül a tavasz első hírnökeként érkezett Vörsre. Ma szobor őrzi az emlékét.
Tovább indulva az egyedülálló Tűzoltó Múzeumban a „Tűzvédelem a századfordulón” című kiállításon a jellegzetes tűzoltó felszereléseket, emléktárgyakat, szobrokat, dokumentumokat és a korabeli tűzoltókocsikat tekintettük meg. Vörs önkéntes tűzoltósága 1883-ban alakult meg.
Ezt követően kiadós sétával értük el a Balaton felvidéki Nemzeti Park bemutatóhelyéül szolgáló tájházat, a „Talpasházat”, ahol rövid előadás keretében ismerhettük, majd nézhettük meg a Kis-Balaton építészeti, tárgyi, néprajzi és kulturális emlékeit.
Utunk innen a Polgármesteri Hivatalhoz vezetett, amelynek emeletén az alkotóművész Menyhért Andrásné vezetett be bennünket a textilszobrászat (Pavelpol) rejtelmeibe és az újrahasznosítás művészetébe. A kiállítás különleges alkotásai, a szobrok, dísztárgyak és képek elvarázsoltak bennünket. Sokan vásároltak lakást díszítő és ajándéktárgyakat is.
Kellemes és tartalmas napot töltöttünk ezen a szép, rendezett településen és sok élménnyel gazdagodva indultunk haza. Balatonszentgyörgyön még megálltunk, hogy egy kiadós, késői ebéddel pótoljuk az elvesztett energiánkat.
Emlékezetes lezárása volt ez a kirándulás a rövid, de eseménydús évünknek. Idén már csak kulturális programokon: Templomi orgonakoncerten és a Csiky Adventi Jótékonysági Gáláján találkozunk, de 2022. január 7-én a hagyományos Újévi Gálakoncertre várjuk a tagjainkat.
Vajna Ferencné, Somogy megyei Adóügyi Klub


