Két éve vártunk erre az ígéretes napra! A pandémia miatt egy év késéssel végre elindult velünk a korai szegedi járat, de nekünk, kilencünknek sem az utazás előtti izgalom miatti kialvatlanság, sem a hajnali ébresztő nem szegte kedvünket. A kényelmes autóbuszon a közel 5 órányi utat sok mókázással töltöttük, amellett néhányunknak az éjszakai alvást is sikerült bepótolni.

Szórakozni jöttünk Szegedre, aminek jele már a helyijáraton a szállás felé tartva megmutatkozott, ugyanis a hiányos helyismeretünknek köszönhetően 2-3 villamosmegállóval tovább utaztunk. Ettől eltekintve sikerült gyorsan elfoglalnunk a szállást, így mehettünk is ebédelni. Ha Szeged és ha Szabadtéri Játékok, akkor természetesen szegedi halászlé is, ami a korábbi évekhez hasonlóan az idén is nagyon finom volt. Egy dologban megállapodtunk, limonádé helyett ezután a barna sört választjuk.

A kora délutáni hőségben nem is lehetne ideálisabb időtöltés egy múzeumlátogatásnál. A közelmúltban felújított Móra Ferenc múzeumban december 31-ig látható a kiállítás Sisi, a „magyarok királynéja” életéről. Bepillantást nyerhettünk Erzsébet királyné életének mindennapjaiba, megismerhettük életének legfontosabb eseményeit, szereplőit és halálának körülményeit is. A tárlaton látható az az eredeti ruhaderék is, melyben 1898-ban meggyilkolták a Genfi-tó partján.

A városnéző kisvonatra is befizettünk, hogy Szeged nevezetességeit a valóságban is láthassuk. Sajnos a vonatozás közben hallható tájékoztatót a vonat „zakatolása” elnyomta.

Végre eljött a kétnapos kirándulásunk fő eseménye, elindultunk a Dóm térre, a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera előadására, amit kiváló művészek Feke Pál főszereplésével mutatnak be. Ez alatt a baljós előjelek sötét felhők formájában érkeztek, amit esőkabátok osztogatásával erősített meg a személyzet.  Gyorsan fel is avattuk az új „ruhadarabot”, mert már a darab elején eleredt az eső. Bíztunk a folytatásban, de az erősödő zivatar miatt végül az előadás félbeszakadt.

Bár a másnapi halászlé ebéd sem kárpótolt bennünket az elmaradt színdarabért, tréfás kedvünk a hazafelé tartó járaton sem hagyott el. Már most szervezzük a jövő évi szegedi kirándulást, benne a remélhetőleg esőmentes szabadtéri játékokat és az elmaradhatatlan halászlét.

NAV NYOSZ Egri Adóügyi Nyugdíjas Klub

                        Papp Mária, kultúrfelelős