Klubtagjainkkal november 06-án kora reggel, hűvös időben gyülekeztünk a kaposvári vasútállomáson, hogy a fővárosba utazzunk. A vonatról leszállva már verőfényes napsütés fogadott bennünket. Rövid sétával érkeztünk a Rendőrmúzeumba, amelyet remek tárlatvezetéssel tekintettünk meg.  A „Bűnügyi Múzeumot” 1908-ban alapították még zártkörű intézményként. A folyamatosan bővülő gyűjtemény a II. Világháborúban szinte teljesen megsemmisült. Az 1950-1960-as években ujjászervezték, de a jelenlegi helyén, új néven csak 1999-ben nyílott meg a látogatók előtt állandó kiállításokkal.

Elsőként a magyar rendőrség és a múzeum történetével ismerkedtünk meg 1848-tól napjainkig. A kiállításon megtekinthettük az egyenruhákat, sisakokat (először kalapot viseltek) és fegyvereket. Láthattuk a legeredményesebb rendőrkutya Kántor, valamint a televíziós filmsorozatban őt alakító Tuskó preparátumát is.

A kriminalisztikai kiállítás bemutatja a nyomozók, technikusok, szakértők munkáját, valamint láthattuk a leghírhedtebb bűnügyek leírását, fotókat, bűnjeleket: többek között a nikotinos asszony, a miskolci Bonnie és Clyde, a ferihegyi buszrobbantás, az első magyar repülőgép eltérítés, a biatorbágyi merénylet, a Steimetz szobornál elkövetett rendőrgyilkosság, a balassagyarmati túszejtés, a cinkotai bádoghordók, a martfűi rém és a móri mészárlás eseteket. Döbbenten néztük a magyar sorozatgyilkosokat bemutató részt, amelyek között gyermekgyilkos nő is volt. Kegyeleti okokból itt fényképek nem készülhettek.

A vagyon elleni bűncselekményeket bemutató rész egyik kiemelt figurája a „Viszkis rabló”.

A „Múlt és a jelen” fotókiállítás a rendőrség történetét mutatja be fényképeken.

Délután az 1847-ben megnyitott Fiumei úti sírkertben vettünk részt helyi vezetéses sétán, ahol nemzetünk nagyjai nyugszanak. Megismertük a Nemzeti Emlékhely történetét, megtekintettük Battyány Lajos, Deák Ferenc és a Kossuth Lajos mauzóleumát. Láthattuk Erkel Ferenc, Görgei Artúr, Klapka György, Irinyi Dániel, Antall József, Xantus János, Ady Endre, Blaha Lujza, Újházi Ede, Jókai Mór, Arany János, Zichy Mihály, Jászai Mari, Vörösmarty Mihály és a Petőfi család síremlékét. Rövid ismertetőt, érdekes történeteket hallhattunk a temetésük eseményeiről. Klubtagjainkkal megbeszéltük, hogy a sírkertbe még ellátogatunk.

Fáradtan, de különleges élményekkel gazdagabban utaztunk haza.

Vajna Ferencné Somogy Vármegyei Adóügyi Klub