A Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub kultúrosa több tagunk kérésére ebben az évben nagy fába vágta a fejszét, hiszen egy időjárástól erősen függő programot szervezett Kámba a Jeli arborétumban és Vasvárra a domonkos kolostorba és templomba. Nem volt könnyű, hogy a virágkölteményeket is lássuk, és az eső se essen utunk során. De mindenben szerencsénk volt, jól sikerült az időzítés, számos rododenron, magnólia és egyéb tavaszi növény pompázott a napsütésben.

A szép számú csapatunk a még hűvös tavaszi reggelen gyülekezett, majd kiránduló buszunk megérkezése után mindenki elfoglalta helyét, és elindultunk az ország nyugati szegletében található Kámba. A korai indulás feszültségét a szervezőnk által biztosított welcome drink oldotta.

Először a település híres arborétumába mentünk, ahol szakszerű vezetéssel tekintettük meg a virágcsodákat, még illatmintát is lehetett venni. Vezetőnk, Krisztián jóvoltából kertészeti tanácsokat is kaptunk a rododenronokhoz. Majd felkapaszkodtunk egy igazi lombkorona tanösvényre, ahonnan aztán akár egy csőcsúszdán is le lehetett jutni, bár mi inkább a hagyományos falépcsőt választottuk. Elsétáltunk a kis tóhoz, ahol megtapasztaltuk, hogy ennek a kertnek is nagy gondot okoznak az elszaporodott hódok. Mivel védettek, csak élőcsapdával és kitelepítéssel lehet ellenük küzdeni – több-kevesebb sikerrel. Majd a hétforrást, a bambuszerdőt és a mediterrán kertet tekinthettük meg.

Maradt arra is időnk, hogy vásároljunk néhány szebb növényt otthoni kiskertünk csinosítására. Bár akár egy egész napot is el tudtunk volna itt tölteni, de várt minket következős állomásunk, Vasvár és a helyi idegenvezetőnktől Zádorhidi Czigány Balázstól remek kiselőadást hallhattunk a város történetéről, történelméről és nevezetességeiről: a Főtérről, a Királyok kútjáról, sőt a hajdani földvár hűlt helyéről is. Bejártuk a domonkos kolostort és templomot, s egyúttal megismerhettük a domonkos szerzetesek életét.

Napunk nagyon hamar eltelt. Remek élményekkel gazdagodva, kissé fáradtan foglaltuk el helyünket a buszban, hogy nekivágjunk a 3-4 órás hazaútnak.

Jó hangulatú kirándulásunk végén szerencsésen „landoltunk” Pécsen a kiindulópontunkon. A programot más klubnak is nagyon ajánlom, köszönet a szervezőnknek.

Fischer Péter

Baranya Vámegyei Nyugdíjas Klub

Fotók: Kunvári Gábor és Fischer Péter