A Pécsi Vámklub nagy fotósa, Kunvári Gábor értesített bennünket, hogy április 29-én, a tánc világnapján fotókiállítása nyílik (a pandémiás helyzet miatt hosszú várakozás után) a Pécsi Apáczai Művelődési Központban. Erre kultúrosunk akcióba lépett, és riadólánc formájában értesítette a tagságot, valamint az adóági társklubunk tagságát is. Így a két klubból szépen összejött ismét a kis csapatunk a megnyitóra.
Hámori Gábor, a Mecseki Fotóklub vezetője rövid köszöntővel nyitotta meg a tárlatot, egyben méltatta a tánc és fotó kapcsolatát. Majd a képeken is fel-felbukkanó Gyenis Boglárka rövid hastánc bemutatója következett.
Az alkotó klubtársunk, Gábor is köszöntötte a jelenlevőket és szólt néhány szót a képekről. Ezután megcsodálhattuk a bemutatott fotókat a táncokról. Közben Gábor kis állófogadással kedveskedett a jelenlévőknek.
Jó hangulatú beszélgetéssel, poharazgatással és a képek többszöri megtekintésével telt a délután. Mi így ünnepeltük a tánc világnapját. Egyébként a kiállítás a Pécsi Apáczai Csere János Nevelési Központban május 25-ig megtekinthető.
Fischer Péter
(Pécsi Vámklub)


