A Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub kultúrosa ebben az évben Budapestre, az Andrássy út kincseinek megismerésére szervezett egy programot még májusban, viszont akkor nem tudtuk végigjárni a sugárutat. Ezért kultúrosunk ismét felvette a kapcsolatot Dvorszky Anikóval, a NAV Pénzügyőr és Adózástörténeti Múzeum szakértőjével, aki szabadsága idején szánt ránk időt, és folytatta az idegenvezetést Budapest e kincseskamrájában. Nagyon hálásak vagyunk ezért Anikónak. Ez alkalommal is nagyon tartalmas vezetést nyújtott lelkes kis csapatunknak. Ezúttal nemcsak az Andrássy utat jártuk be, hanem megismerhettük a korabeli Hajcsár, ma már Bajza utca kincseit, illetve az egykori Gorkij fasor, ma Városligeti fasor rejtelmeit, jeles épületeinek törtnetét.

Egy borongós, nyirkos, ködös, igazi novemberi reggelen gyülekeztünk a pécsi Főpályaudvaron, hogy túránknak nekivágjunk. Az induláskor a vasút által szinte automatikusan biztosított kellemetlenségért – az előre váltott helyeink számozását megvariálták –, és a hűvös, ködös időjárásért kárpótlásul szolgált a szervezőnk által biztosított welcome drink. Azért további izgalomról is gondoskodott a MÁV, hiszen közel harminc perc késés után landoltunk a Keleti pályaudvaron. Viszont most a BKK is megtréfált bennünket, ugyanis kiderült, hogy a kisföldalattiról metrópótlózni kell pályafelújítás miatt. Ám ezt végül megúsztuk, mivel mikor már a földalatti alagútban voltunk, hangosbemondón közölte a vezető, hogy elhárult az akadály, így végig lehet menni a vonalon. Ilyen kalandok után érkeztünk meg végre a Bajza utcához, ahol a gyors pálinkás üdvözlés után el is kezdtük túránkat.

Sétánk során sokat megtudtunk Budapestnek erről a részéről, ahol egykoron még marhalegelők terültek el. Az utca szinte minden jelentős épületének históriáját megismerhettük, amelyeket máskor talán csak egy futó pillantásra méltatunk. Mi mindent láttunk? Álljon itt egy kis ízelítő felsorolás: az Orosz Kereskedelmi Központnak helyet adó korabeli palota és bérház egyben, az Orosz Főkonzulátus épülete, Alexej Navalnij, a tragikus körülmények között meghalt orosz újságíró rögtönzött emlékhelye, a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum épülete, a francia és az olasz reneszánsz egy-egy darabja, Andrássy Pál villája, a Városligeti fasor, az ott található korabeli szanatóriumok, az evangélikus templom és gimnázium, a református templom és a Hősök tere. A sok szép épületet, melyeknek történetét Anikó révén megismerhettük, talán felsorolni sem lehetne.

Az élménydús séta után kissé megfáradva és áthűlve trolibusz közbeiktatásával jutottunk el a Dózsa György úti Spirál étterembe, ahol várt minket az előre megrendelt pikáns vadragu leves és milánói sertésborda. Mindannyian jó étvággyal fogyasztottuk el az ebédet, s azt követően indultunk vissza a Keleti pályaudvarra. Itt egy rövid szabad programot követően elfoglaltuk helyeinket a vonaton. Hazafelé sajnos több esetben csak lépésben tudtunk haladni, így nem kis késést szedtünk össze, de a jó hangulatú beszélgetéssel és közös rejtvényfejtéssel azért hamar eltelt a jelentősen megnőtt menetidő is.

Ez a kirándulási napunk is hamar eltelt. Fáradtan, de rengeteg élménnyel, ismerettel gazdagabban térhetünk haza. Ezért a sok élményért hálás köszönet Anikónak, aki nélkül ez a program nem jöhetett volna létre.

Fischer Péter

Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub