A Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub kultúrosa ebben az évben több tagunk kérésére kirándulást szervezett Budapestre, a Magyar Zene Háza állandó kiállításának, a „Hang dimenziók” zenetörténeti tárlat megtekintésére, amelyet megtoldottuk a ”Listen – A világ zenéi egy kiállításban” tárlattal, amely augusztus 31-ig tekinthető meg. A „Hang dimenziók” tárlattal a tagság felé adósságot törlesztettünk, mivel a korábbi látogatás során csak az épületsétára volt lehetőségünk.
A reggeli hűvösebb időt szervezőnk egy kis welcome drinkje áthidalta. A vasút önmagát meghazudtolva ismét jó közlekedési eszköznek bizonyult, hiszen alig néhány perc késéssel érkeztünk meg Budapestre, így minden a terv szerint alakult. Elsőként egy kis földalatti utazás következett, míg megérkeztünk a Hősök terére, onnan kellemes sétával jutottunk a Magyar Zene Házához. Amíg szervezőnk a jegyeket intézte, a közeli zenei játszótérre mentünk, ahol a hangok és a mozgás összhangját élveztük.
Majd következett napunk fénypontja: a zenetörténeti kiállítás két órája. Ennyi idő – mint utólag kiderült – kicsit kevésnek is bizonyult, mivel a másik programpontunk is időhöz volt kötve. A tárlaton végigjárhattuk a zene történetének útját a madárcsicsergéses erdő hangjától a modern zenéig. Külön élmény volt számomra Haydn terme, ahonnan egy ajtón keresztül a bálozók tánca is felsejlett. Mások inkább korunk dallamait részesítették előnyben. Az időszaki kiállításon pedig a nagyvilág melódiáit ismerhettük meg, 13 lenyűgöző témán keresztül találkozhattunk bolygónk zenei hagyományaival, és pillanthattunk be a kulturális különbözőségekbe.
A zenei program után még jutott idő a szép, kora nyárias időben egy kis ligeti sétára, melynek során megmásztuk a Néprajzi Múzeum tetőkertjében kialakított kilátót, ahonnan megcsodálhattuk Budapest panorámáját.
Mivel vonatunk – csakúgy, mint hajdanán – a Déli pályaudvarról indult, így időben vissza kellett indulnunk. A Déliben még jutott idő egy kis kávézásra, az úti élelem és ital beszerzésére, beszélgetésre.
Ez a kirándulási napunk is hamar eltelt. Jó hangulatú utunk végén kisebb késéssel ugyan, de szerencsésen megérkeztünk Pécsre. Újra szép, tartalmas élményekkel, a zene és a fény hatására kellően feltöltődve tértünk haza.
Fischer Péter
Baranya Vámegyei Nyugdíjas Klub


