Egy korábbi nyugat-mecseki kirándulás megismétlését vette tervbe klub, ezúttal azonban egy kicsit hosszabb útvonalon: Patacs – Süle-völgy – Bikadomb – kelta földvár – pálos „kápolna” és kolostorromok – Zsongorkő – Babás-szerkövek – Sasfészek – Jubileumi kereszt –Kővágószőlős.
A fagyos, havas reggelen a Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub kilenc fős kis csapata útnak indult Patacsra, tavaszi túránk kiindulási állomására. Az időjárás folyamatosan javult, a végére már igazán szép kiránduló idő kerekedett. Túravezetőnk, Halmos Alajos ügyesen felkészült a különleges jelekkel ellátott útvonalra, amikor pedig kényelmes tempóval felértünk a hegytetőre, már várt minket Ulrich Károly klubtársunk, a másik túravezető.
Többszöri pihenő beiktatásával megérkeztünk első állomásunkra, a Jakab-hegyi pálos „kápolnához” és kolostorromhoz. Itt mindenki elfogyaszthatta a magával hozott elemózsiát ebéd gyanánt, hozzá az útközben szedett friss medvehagymával. A kolostorromok megtekintése után folytattuk utunkat Kővágószőlős felé, a további állomások közbeiktatásával. Nagy élmény volt mindenkinek a sziklamászás, a Zsongorkő, a Babás-szerkövek, a magányos fenyő, a kőrózsák és a vastag mohaszőnyegek látványa, de ne feledkezzünk meg a fantasztikus panorámáról sem, mely Kővágószőlősre, Cserkútra, a távoli Siklósi és a Papuk hegységre nyílt. Közben természetesen ki-ki igényének megfelelően medvehagymát is tudott szedni.
Sok érdekességet hallhattunk a környékbeli hajdani uránbánya fénykoráról és a geológiai képződményekről.
Végül a szőlőhegyi kis víkendházak között leértünk a faluba, ahonnan aztán távolsági busszal tértünk haza.
Köszönjük túravezetőinknek, Alajosnak és Károlynak a szép programot, és hogy végül még a jó időt is eredményesen megrendelték nekünk. Ismét egy élményekben gazdag napunk volt, amelyről kellemesen elfáradva térhettünk haza.
Fischer Péter
Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub


