Egy kirándulós-túrázós szabadtéri programot terveztünk a tavaszi időszakra. A dátumot igyekeztünk megfontolni a kirándulás jellege végett, hiszen túrázni készülünk. De valljuk be őszintén, nem a túrázás a fő profilunk.
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk itt Salgótarjánban és a környékünkön is, hogy bárhol megállunk és kitekintünk bármely irányba, egy túrapont tölti be a látóteret. Így aztán csak választani kell.
Azért lett a befutó a mostani úticélunk, mert mondhatni, itt van egy ugrásra tőlünk a kiszemelt hely, mégis, van még olyan klubtárs, aki nem volt ott, viszont már nagyon szeretné látni a maga valóságában. Ez a hely a Középbánya és annak tava a Medves fennsíkon.
A Medves fennsík – elnevezésének megfelelően – egy nagyjából sík terület, a ”fenn” azért van a nevében, mert 500 méter feletti magasságban terül el, ami már mégsem egy tengerszint. A fő ismertetője, hogy bazaltból van. No, jó, nem a földgolyó túloldaláig, hanem, ahogy ez a bazalttakaró vagy bazaltplató – ki hogyan nevezi – változó mélységben, vastagságban kialakult, illetve megmaradt a geológiai-földtörténeti folyamatok során. A bazalt kőzetet a vulkáni tevékenységnek köszönhetjük, amit az ember – miután felismerte a használhatóságát -, ezt a saját maga számára igyekezett fordítani, méghozzá bányászással. És itt zárul be a kör. Ez a fennsík tele van a – múlt századi – bányászati tevékenységet megidéző emlékekkel.
Szóval, lányok-fiúk, legyen május 15.! Biztos jó idő lesz, egy kis záportól meg nem ijedünk meg! Esőkabát, záporálló lábbeli, napszemüveg ajánlott.
Minden pontosan megtervezve, a buszmegálló is, ahol leszállunk, a betérőhöz nem ez van legközelebb, de az előzőnél a busz sem szeret megállni, mert nem biztos, hogy el tud onnan indulni!
A ’betérő’ egy erdészeti út, a bátor túrázók elindulnak a felderítésre. Errefelé még egy erdészeti út is szép, de nemsoká elérjük a zöld tanösvény jelzését és azon folytatjuk a sétát. Semmi kapaszkodó, napsütés, madárcsivitelés, rovarzsongás, béke van. Haladunk. Az ösvény két oldalán változatos a növényvilág, egyre kövesebb a terep is, tanösvényi ismertetőkkel, útjelző táblákkal találkozunk. És meglátjuk a Középbányát jelzőt is! Jobbra le, és feltárul először az elhagyott bánya terület, aztán a végén a víztükör is megcsillan a (majdnem) függőleges sziklafalak között. A látvány lenyűgöző, akkor is, ha elfogult vagyok. Imádom, hogy szerethetem ezt a vidéket. Meg nyilván bárki, aki már megfordult itt egyszer.
Kívánság teljesítve, annyira nem merültünk ki, így a kijáratnál nem a vissza vezető útra fordultunk, hanem a többi bánya felé. Tökéletes kiránduló idő, ki kell használni! A Margit-bányánál kicsit piknikesre vettük a figurát, elidőztünk, onnan aztán fordultunk vissza.
Nagy-bánya is útba esett, érintőlegesen, amikor valaki megjegyezte, hogy mintha egy csepp esett volna rá. Aztán más is érzett ilyet. Aztán….. valami megvillant, utána meg csattant…..
Negyedóra elég volt a kellemes, már-már porzó (amúgy agyagos) talaj csúszós, dagonyás átlényegüléséhez, az üdítő séta túlélő túrává átalakulásához.
Nem tudom, mennyire volt hiábavaló a visszaúton azt ismételgetni, hogy ”…ez így az igazi…”.
Máskor is megyünk!
Lejegyezte: Tanács Erzsébet klubtag
