Ki-ki hozzáállása szerint esernyővel és/vagy esőkabáttal felszerelve érkezett a találkahelyre, hogy elinduljunk már vágyott úticélunk felé, a szlovákiai Zólyom városába. Salgótarjániak lévén nekünk közelebb és rövidebb út, mint fővárosunk.

Kis buszunkkal elindultunk, Füleken felvettük Gertike idegenvezetőnket, aki jó ismerősünk már az előző szlovákiai kirándulásainkról. Most sem hagyott szundítani bennünket, rögtön elkezdte a tréninget a nap további részére való felkészítésként. Mi ezt mindig hálásan köszönjük, hiszen az ilyen ismeretek sokszorozzák az élményt.

Az út egy részében az R2-esen hasítottunk, és nemsoká meg is érkeztünk a mai számolások alapján 38 ezres városba. Méghozzá a város ékessége, a zólyomi vár parkolójába, lévén ez az első programunk helyszíne. Gondozott környék, a város síkjából kiemelkedő dombon helyezkedik el a tekintélyes, erőd külsejű építmény, amit én eddig inkább csak esti kivilágításban, messziről vágyakozva néztem. No, de ezúttal itt vagyunk, és már át is vonultunk a nagy várkapun. Az egész vár-erődítmény jó állapotban, manapság kiállítások, főleg nyaranként rendezvények helyszíne. A külső erődöt a török ostromok idején emelték az eredeti várkastély köré, ami be is töltötte funkcióját, hiszen ezt a várat a törökök soha nem tudták elfoglalni. A várkastély kívülről négyszög formájú, de beérve a kapun a várfalak által határolt belső udvarra értünk. Gertike elsőnek a falon elhelyezett táblához vezet bennünket, ami arra emlékezik, hogy Balassi Bálint reneszánsz költőnk szülőhelyén állunk.

Szándékaink szerint a földszinten és az 1. emeleten elhelyezett kiállítást készültünk megnézni, ami az egész építmény történetével kíván megismertetni bennünket. Az akkori magyar, európai és török történelem számos híres – és hírhedt – személyiségének nevével, képével és egyéb emlékekkel róluk találkozhattunk. A várat az 1400-as években kezdték építeni Nagy Lajos királyunk rendelkezése alapján. A török idők emlékei jelentős kiállítási anyaggal – Mohács 500, az évforduló jegyében – gyönyörködtetnek bennünket, mert, bár a vár ellenállt a török ostromnak, de az ittlétük nyomot hagyott a honiak mindennapi életében. A későbbi reneszánsz és barokk kor emlékeivel is találkozhattunk, főleg felfelé nézve, a különleges fakazettás mennyezetre, ahol minden egyes kazettát egy-egy uralkodó képe díszít. Alatta letelepedtünk a kényelmes ülőhelyekre, ahol a helyi idegenvezető a teljes vártörténettel ismertetett meg, Gertike tolmácsolásában. Megnéztük a nagy közösségi (bál) termet, itt aztán lehetett reprezentálni. Egy galérián átsétáltunk a(z eredetileg kétszintes) kápolnán, ahonnan különleges gyűjtemény helyszínére érkeztünk. Sok helyről, főleg a környékről összegyűjtött templomi művészeti alkotások – oltárok, az állapotos Szűzanya szobra – leltek itt otthonra, átmenetileg vagy végleg. A véglegesek között a rendkívül szellemes látásmódú falfestmények. És ezzel ért véget a várlátogatásunk

Ezt követően átsétáltunk a város méltó külsejű főterére, amely a Szlovák Nemzeti Felkelés Tere nevet viseli. Már messziről látszott a két templom, a távolabbi hófehér Szent Erzsébethez igyekeztünk, ahol közben megkezdődött a mise. Így nem a várt megtekintés lett belőle, de a mise részesei lettük. Tettük, amit a helyiek, és a kórus zsongása különleges élményt adott. Aztán a lehető leghalkabban távoztunk. Kívül Gertike mesélt arról, hogy ez a templom jó példája annak, hogy a történelem milyen rugalmasságra ösztönöz a túlélés érdekében. Katolikus hívek építették, aztán a reformáció került hatalomra, akkor a templom is az lett, aztán a katolikus hívek ismét többségbe kerültek… Az építészeti stílusok ugyanígy jól megférnek egymás mellett és felett, ahogy az idők folyamán a maira alakították a templom külsejét. 

A másik templomhoz felé sétálva megállapítottuk, hogy az esernyők és esőkabátok ezúttal távoltartási szerepükben voltak nagyon hatékonyak. A gyönyörű és egyre melegebb időben megcsodáltuk az igen impozáns evangélikus templom tömbjét, ezúttal csak kívülről.

Már nagyon szerettünk volna kávét inni, ehhez a legjobb helyen jártunk, már csak választani kellett a főtéren található kávézók és egyéb vendéglátóhelyek közül. Kis vívódás után a többség a Jadran kávézóra szavazott, ami döntésben a sütis vitrin volt a legmeggyőzőbb. Elfogyasztottuk a hét kávéját, megízleltük a hónap cukrászati remekét, és szusszantunk egyet. Megállapítottuk, hogy megint a végére értünk egy jó programnak. Maradt még annyi idő, hogy felderítsük a helyi bevásárló központot, és visszasétáltunk a vár parkolójában minket váró buszunkra. Simán hazaértünk, reméljük, hogy lesz még hasonló élményben részünk.

Lejegyezte: Tanács Erzsébet klubtag