A NAVNYOSZ Nógrád Megyei Adóági Nyugdíjas Klub unokázós klubnapja 2026.06.25-én.

A helyszín felé tartva üdvözöltem a kacsákat a Tóstrandnál, és elismertem, hogy a vízparti tartózkodás sem egy rossz választás a mai napra!
Első érkezőként megállapítottam, hogy a helyszín minden szempontból tip-top a programunkhoz. Érkeztünk sorban, szerencsére unokákat is sikerült becsábítani.

Elsők között érkezett Rőmerné Anikó klubtársunk is, aki kiemelt támogatónk a mai rendezvényünkhöz. Anikó természetes gyógymódokkal foglalkozó tanácsadó, sokirányú tevékenységgel, és ebből kettőt is elhozott a mai programra.

Az egyik a Bemer terápia, amelyről már tartott nekünk ismeretterjesztő előadást is, és amelynek az egyik eszközét ezúttal leginkább méretes nyakdíszként láttuk a nyargalászó unokák nyakában. A másik a gyógyító aromák, ahol ezúttal szappan, testápoló és egyéb kozmetikumok készítésével ismerkedhettünk meg. De nem akármilyenekkel, a lényeg az aroma és illat! A doTerra aromák különleges hatásosságáról szintén hallottunk már, ezeket kozmetikumokba adagolva kimaxolhatjuk az eredményt. Ez várt az érdeklődők körére!

Rögtön ezzel indítottunk, hiszen az összegyúrt készítményeknek szikkadni-száradni kellett. Az érdeklődés kivételes volt, a pöttömtől a fiatalember számba menő vendégig. Az asztalon mindenki kedvére olvaszthatta, kavarhatta, gyúrhatta, nyújthatta az alapanyagot, a végén jöhetett a lényeg, a sokféle pazar illatból kiválasztani a nekünk leginkább tetszőt. Legvégül ment a formába és várta a szilárdulást.

A másik asztalsoron egy kis rajzoláshoz készülődtünk, a rajzlapok, színes ceruzák mögött a pályázók felsorakoztak a startvonalon. A kiválasztott mintaképről elmondtuk, hogy hogyan néz ki, mi van rajta, így kinek-kinek az elképzelése alapján megszülettek a kiváló, de mindenképpen egyedi alkotások. A folyamat során a szabályok is rugalmasan változtak, de ebbe senki nem kötött bele!
A legjobb az egészben, hogy mindenki nyertes volt és megkapta a nyereményt is természetesen!

Aztán jött egy kis mozgásosabb dolog, lufikkal versenyeztünk, elindult a lufi hernyó, meg célba is ért szerencsére. A lufik egyébként is egész nap belebegték a teret.
Volt akadályfutás a lábunk közé illesztett burgonyával nehezítve, természetesen az volt a nyertes, aki úgy tudta a távot a leggyorsabban teljesíteni, hogy a burgonyát csak a végén ejtette el. A kupakhorgászás csak addig tűnt olyan hmmmm…. egyszerűnek, amíg sorra nem kerültünk! Szerencsére kedvünkre ismételgethettük.

Közben frissítettünk is, hogy el ne felejtsem! Bodzaszörpből készült limonádé, igazi hőhullámos életmentő, amellett nagyon finom, így senkit nem kellett nógatni a folyadékpótlásra.

A sok bolondozás után következett az ebéd, és a várakozással ellentétben a nagy hőség nem vette el az étvágyunkat! Feltálalták életünk paprikás krumpliját és ez most nem költői túlzás. Bográcsban készült mestermű volt. A nem vegák kaptak bele kolbászkát is.

A klubvezető persze mindig klubvezető, még ebéd közben is, így Motyovszkiné Grétike a főfogás után, az apró süti közben tájékoztatott bennünket néhány klubéletünket érintő dologról. Jánosunknak, Percze János klubtársunknak odaadó munkája elismeréseként a NAVNYOSZ emlékérmet adományozott, mely a közgyűlésen került átadásra. Ennek mi is nagyon örültünk, Jánost megtapsoltuk, az emlékérmet meg is csodáltuk, mert nagyon szép.

Hivatalos végszóként megegyeztünk, hogy vigyázzunk magunkra és egymásra, hogy még gyűjthessük a maihoz hasonló élményeket!

S hogy mitől lett ez a nap olyan jó? A körültekintő szervezéstől? A gondos és figyelmes támogatástól? Igen, igen, hogyne….. De a gyerekektől! Akik vevők voltak minden ötletre, és mindenből kihozták a legjobbat!

Lejegyezte: Tanács Erzsébet klubtag