A NAVNYOSZ Nógrád megyei Adóági Nyugdíjas Klub Budapesten tett kirándulása 2026.10.14-én

Egy laza programnak néztünk elébe, az utolsó pillanatig bárki meggondolhatta, akinek sikerült felébredni-felkelni a 7:40-es, Budapestre tartó buszhoz. Kár is lett volna kihagyni, hiszen október közepén már ajándék az ilyen szépnek ígért időjárás. Csak a „Mit vegyek magamra” kérdés árnyalta a helyzetet a csípős reggel miatt. Ezt azonban megugrottuk, és kényelmes utazást követően már a troliról figyeltük az otthonit jóval felülmúló fővárosi pezsgést. Az elsődleges cél a Városliget, Vajdahunyadvár, ott is a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár méltóságteljes épülete. Ezúttal egy időszaki kiállítás vonzott ide bennünket, a Magyar Orchidea Társaság által megrendezett jubileumi Orchidea- és bromélia kiállítás. Jubileumi, mert ez 50-edszer sikerült nekik, amiről az ember azt gondolná, hogy nem is létezhet kellemesebb feladat ennél. Nem volt előreváltott jegyünk, de a földszinten igazán gyorsan terelgették a szépszámú érdeklődőt, úgyhogy vonulhattunk is felfelé a lépcsőn, felfelé irányuló tekintettel, mert a palota belső önmagában is élmény, a hozzám hasonlónak főleg, aki utoljára gyerekkorában járt itt. A kiállítást az emeleten helyezték el, jobb helyet erre nehéz lett volna találni. A méretes lépcsőt körül ívelő galériás emeleti szinten sorakoztak a kompozíciók, installációk, azokban a képzeletünket meghaladó formájú, színű főszereplők, az orchideák, és a hozzájuk képest csak mellékszerepet kapó broméliák.

A látogatókat is átjárta az emelkedett hangulat, kerülgették egymást, vagy éppen ütköztek, ahogy a soha nem látott pompázatos látvány foglalta le erre hivatott érzékszerveiket. De itt senki nem morgott senkire, türelmesen várta, amíg a méretes objektívekkel szerelt kamerák kivonultak a képből, hogy helyet adjanak az övének. Az ifjú korosztály képviselői virgoncabbak voltak, a szelfi fontos volt a kedvenc címet elnyert virággal. Mondjuk, nekünk is!

Aztán egyszer csak beteltünk a látvánnyal, a lépcsőn lefelé menet már volt érkezésünk kiolvasni az emléktáblákat, elismeréssel adóztunk a tervező Alpár Ignácnak, akinek köszönhetjük a lenyűgöző épület küllemét és belsőjét.

A földszinten a másik sokkhatás, a virágvásár útvesztőjében keresgélhettük a kedvenc növényeinket, vagy egymást. Méretében és számosságában ez felülmúlta a látványában természetesen utolérhetetlen kiállítást. Szerencsére büfé is volt, mert valahol vissza kellett csöppenni a valóságba. Ehhez ez jó kávé segítségét vettük igénybe.

Felélénkülve eldönthettük, hogy merre vesszük az irányt. Az egyik kiszemelt program a Magyar zene Házában létrehozott Freddie kiállítás, a halhatatlan Freddie Mercury életéről, zenei világáról, munkájáról főleg a 40 évvel ezelőtti legendás budapesti előadás okán. A program végeztével az ezt választók külsöjén is nyomot hagyott az élmény, főleg a szemkörnyék tájékán és most nem a szarkalábakra gondoltam. Páran annakidején a nézőtéren ültek azon a bizonyos koncerten.

Voltak, akik a Néprajzi Múzeumban néztek körül. Ez a mai nap a fantasztikus épületek és lépcsőik napja is a számunkra, ez utóbbi is dicsekedhet ezzel, az előző kettőhöz hasonlóan. Már lefelé haladva is ráláthatunk a Kerámiatér gyűjteményre, amit szintben is végig járhatunk. Tárlatvezetés is van a sok-sok kiállításhoz, legközelebb azt is választunk, hiszen szívesen jövünk ebbe a különleges, kifinomult térbe vissza.

A programok végeztével a csapat találkozott a legjövőbbet mutató téren, ahol a fák diktálják az ütemet – bocsi -, hogy elinduljunk hazafelé, közben megosztva és kicserélve az élményeket.

Köszönet Kissné Eged Gabika klubtársunknak, aki mindig kitalál nekünk valami jót és ösztönöz is bennünket. És köszönet a résztvevőknek is.

Lejegyezte: Tanács Erzsébet klubtag