Nem tudom ki kezdeményezte, én Netye Mihálytól hallottam, hogy szervezzünk kiállítást a Mátyás utcában, ahol bemutatjuk tagjaink alkotásait. A Mini Galéria nem arra lett volna hivatott, hogy versenyeztesse az alkotókat, hanem arra, hogy bemutassa a műveket, lemosva ezzel a lélekről a mindennapok porát. (Pablo Picasso után szabadon.) Az ötletet nem követhette tett, mert a járványhelyzet miatt a Szövetség korlátozta a Mátyás utca használatát és leállította a központi, csoportos rendezvények szervezését. Így került sor arra, hogy az időközben elindított Facebook oldalon meghirdettem a Galéria virtuális változatát annak érdekében, hogy az összetartozás érzése fennmaradjon, a művészet szépsége, ha korlátozottan és másként is, de érvényesüljön. A felhívásra 7 társunk jelentkezett. Köszönet érte. A portré-riport sorozattal a „bátrakat”, az alkotókat mutatom be, névsor szerinti sorrendben. A cikk elsődlegesen a „Mi lapunk” számára íródott, de terjedelme meghaladta a rendelkezésre álló lehetőséget, így a lap szerkesztőjével egyetértésben a honlapot választottuk a megjelenés helyéül úgy, hogy beharangozzuk mind a Facebook oldalon, mind a lapunkban. A kérdéseket én (Horváth Attila, rövidítve HA) teszem fel, melyre az alkotók igyekeznek röviden válaszolni.

Az ötödik „portré”

Szabó Ferencné (Marika) (SZF)

 

HA: Hol dolgoztál?

SZF: Dolgoztam a Magyar Postánál, a Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezetnél és volt saját vállalkozásom.

HA: Mikor mentél nyugdíjba?

SZF: Kb. 20 éve rokkant nyugdíjas lettem.

HA: Tagja vagy-e valamelyik klubnak?

SZF: A NAV NYOSZ Arrabona Adóügyi Klubnak vagyok pártoló tagja. A klubról egyrészt az Internetről, másrészt falubeli ismerőseimtől –Horváthné Szakács Judittól és Horváth Attilától – szerzetem tudomást. Tetszettek a klub programjai.

HA: Van a Szövetségben megbízatásod?

SZF: Pártoló tagnak nem lehet.

HA: Van-e egyéb civil tevékenységed?

SZF: Mint tudod, én vagyok a Mikulásházban Holle anyó. Ez másoknak első hallásra furcsán hangzik. Te tudod, de másoknak mesélem, ennek előzménye, hogy egyszer volt, hol nem volt egy Gönyűért Egyesület, mely minden évben Mikulásházat rendezett be, ahol kezdetben Mikulás és krampusz fogadta a gyerekeket. Az Egyesület tagjai, köztük te és feleséged, és én is regisztráltuk a megjelenteket. Én kitaláltam magamnak egy jelmezt, hogy ne úgy nézzen ki az adminisztrálás, mint egy ügyintézésnél. Így lettem Holle anyó. Az egyesület már megszűnt, de a hagyomány megmaradt és más civil szervezet, magánszemélyek szervezésében folytatódik a hagyomány.

HA: Milyen hobbijaid vannak? Miért azok?

SZF: Révkomáromban születtem. Ott éltem szüleimmel és 4 testvéremmel. Iskoláimat is ott végeztem. 17 éves gimnazista voltam, amikor a nagy dunai árvíz elmosta egész Csallóközt. Édesapám parancsára udvarfogságra ítéltettünk, hogy együtt legyen a család, ha menekülni kellene az árvíz elől. Nos, a város megúszta, én meg – unaloműzés gyanánt – akkor tanultam meg horgolni és kötni. Az alapokat édesanyámtól tanultam. Később, amikor már saját családomról gondoskodtam, hogy a családi költségvetésen könnyítsek elkezdtem varrni. Kis ingeket, nadrágokat. Kötöttem a pulcsikat, mellényeket. Mindent könyvekből és újságokból tanultam. Amikor divatba jött a kalocsai hímzés, magam szabtam, varrtam, hímeztem lányaimnak a blúzokat. Ma már főleg horgolok. A kötés, horgolás megnyugtat és örömmel tölt el, ahogyan alakul a kezeim között 1-1 alkotás. Ilyenkor elfelejtem a problémákat, ha valami fáj. Szinte megszűnik körülöttem a világ és csak azt látom, amin éppen dolgozom.

HA: A családban, ismerőseid körében van-e a hobbijaidnak előzménye, van-e követője?

SZF: A hobbi, mint előbb említettem unaloműzésnek, praktikus tevékenységnek indult. Ahogy nőttek a lányaim, ők is szívesen kézimunkáztak. Mind a ketten szorgalmasan varrogattak. Nagyon szép gobelin képek születtek ebben az időben. Egyik lányom gyöngyöt fűz. Neki is volt már több kiállítása.

HA: Miként szereztél tudomást a Mini Galériáról?

SZF: Te hívtad fel rá a figyelmemet.

HA: Miért döntöttél úgy, hogy részt veszel a Mini Galériában?

SZF: Három éve összehozott a sors mostani párommal, Klein Jánossal. Az Ő biztatására kezdtem egyre több munkámat megmutatni a nyilvánosságnak. Már többször voltak munkáim a Nyugdíjas Alkotók Kiállításán, a lányommal is volt közös kiállításom Győrben, a József Attila Művelődési Házban és Gönyűn az Advent alkalmából rendezett kiállításon is részt vettem több alkalommal. A Mini Galéria is egy jó alkalom arra, hogy megismerjék a munkáimat.

HA: Az elismerések ösztönöztek-e a további alkotásokra?

SZF: Igen.

HA: Jó ötlet a virtuális galéria?

SZF: Igen. Ebben az elzártságban segít, hogy láthassuk egymás műveit. Jelenleg is a győri Marcal Étterem falát díszítik az alkotásaim, arra várva, hogy a járvány végeztével a közönség is megtekinthesse azokat. Addig viszont „karanténban” vannak, így mindenki számára láthatatlanok. A virtuális galériában viszont bármikor elérhetők.

HA: Hova kerülnek műveid?

SZF: Kiállításokra és elajándékozom őket.

HA: Részt vennél-e egy következő galériában?

SZF: Igen. Remélem, alkotásaim sok ember számára nyújtanak kellemes élményt és talán még kedvet is kapnak egy kis horgoláshoz.

HA: Köszönöm, hogy válaszaiddal bemutatkoztál a honlap olvasóinak. Kívánom, hogy munkáid továbbra is szerezzenek neked és nekünk is örömet.

Lejegyezte: Horváth Attila