Nem dicsekvésnek mondom, de az idei évben szervezett csoportos kirándulásunkon, a klub összejöveteleken mindig az elvárásoknak megfelelő nagyon jó idő volt. Mi az oka, nem tudom, de imádkoztam a jó időért, azért elmondom, hogy a holdnaptárt figyelembe véve terveztem meg a saját szervezésű utakat. Így volt ez szeptember 24-én szombaton.

Vonattal történt utazást vállalva Győrből indult kis létszámú csoportunk, hogy a személyvonattal megérkezzünk a soproni vasútállomásra, ahol már várt az ottani pénzügyőr klub egyik fiatal tagja Szabó Gábor. A megismerkedést követően egy csoportkép, majd irány a Mátyás király utca, amely a belváros felé vezetett. Deák teret keresztezve megérkeztünk a Széchenyi tér sarkához, gyalogátkelőhelyen áthaladva máris a Várkerületen voltunk. Séta az új térköveken, pazar tisztaság, a Lenck házi átjáró után a várfalsétányon mentünk, azaz vezetett körbe a Gábor és állandóan bombázott bennünket a nevezetességek történetével.

A Színház utcán visszakanyarodva jutottunk el a Petőfi térig. A Petőfi színház gyönyörű szökőkutas terén rövid pihenő alatt megtudtuk, hogy 1909-ben Medgyaszai István tervei alapján szecessziós stílusban építették újjá. A Széchenyi tér sarkánál találkoztunk Arató Csabával a klub vezetőjével, aki megígérte, hogy az ebédnél csatlakozni fog hozzánk. Közös fotó készítését követően a Fegyvertár utcán át jutottunk az Orsolya térre a Mária kúthoz.

Itt időztünk keveset, az 1747-ben Sopronba telepedett orsolyita apácák 1851-61 között Handler Nándor tervei alapján épített rendház, iskola és templom, amelybe betértünk. Sétánkat folytattuk a Szent György utcán egészen a Szent György templomig, vagy ahogy nevezik Dóm templomig, amely a 17. században barokkosított, gótikus stílusban épült. A templom belsejébe térve láthattuk a szép stílusú stukkókat, amelyek a dalmát származású soproni Pietro Antonio Continak tulajdonítanak. Pár perc séta és máris a Főtéren voltunk, amelynek egyetlen templomába a Kecske-templomba tértünk. Szájhagyomány szerint a kecske által kikapart aranyból épült, de igazából a homlokzaton látható címer szerint a Gaisser Henrik vezeklésül adományozta vagyonát a ferenceseknek. Nemrégen felújított állapotban láthattuk. Felújított padokban keveset pihentünk imádkoztunk szeretteikért, volt aki gyertyát gyújtott.

Elérkezett az ebédidő, nem mentünk messzire a Stornó-ház, a Városháza, Vármegyeháza, Várostorony övezte térről, a Gyógygödörben kerestük a menedéket rendeltünk ebédet. Közben megérkezett a soproni klubvezető is megtisztelte csoportunkat. Az itt eltöltött idő alatt kaptam városi térképet, és a csoportunk fényképét, amelyet közben a Csaba elkészített. Az étlapról ki mit kívánt rendelt, majd itókát hozzá. Főzőverseny időszakát is felidézve beszélgettünk, terveztük a következő hónapban esedékes Révkomáromi látogatást szintén vonattal.

Az ebédünket elfogyasztva a Deák térre vezetett utunk, ahol a Bornapok pavilonjait látogattuk meg, ám innét már a hazafelé tartó vonatindulásra koncentráltunk. Elköszöntünk vendéglátóinktól, idegenvezetőnktől és irány Győr a vizek városa. Szép volt jó volt, az idő is kegyes volt hozzánk, ajánlani tudom a soproni belvárosi sétát mindenkinek.

Jáni Lajos klubvezető