A Győri Pénzügyőr Nyugdíjas Klub kis csapata vonattal történt utazást követően Budapesten látogatást tett a Magyar Zene Házában a Városligetben. A Zene Házáról megtudtuk, hogy az épület 2019-ben elnyerte az Európa Legjobb Középülete, valamint a Legjobb Nemzetközi Középület díjat, 2020-ban pedig „a világ legjobb zenei célú ingatlanfejlesztése” címet az amerikai Music Cities Awardson.
- január 22-én, a magyar kultúra napján Orbán Viktor miniszterelnök részvételével adták át a nagyközönségnek a házat, mely a következő naptól indította programjait. A Hangdimenziók – Zenei utazások térben és időben címmel megnyílt állandó kiállítás az ősember első zenei kísérleteitől a (magyar) népzenei gyökereken, az egyházi zenén, az operán, a legnagyobb zeneszerzők világán át – többek közt Liszt és Bartók életművének kiemelésével – egy téralapú fejhallgató segítségével vezeti végig a látogatót a zene történetén egészen a popzenéig, a legmodernebb irányzatokig. Az első napon a Zeneakadémia növendékei tartottak monstre koncertet a házban. Érdekesség, hogy a közeli Városligeti Műjégpálya segítségével gondoskodnak az épület hűtéséről, melynek energiaigényét jórészt megújuló energiaforrásokból fedezik.
Az épületben először elhangzó ősbemutató Derecskei András egyik műve volt 2022. február 19-én, a Kórusok Téli Éjszakája rendezvénysorozat keretében. (Wikipédiát segítségül hívtam)
Röviden és szakszerűen ennyit a Magyar Zene Házáról, amelyben a jövő évben nagyszerű előadásokat nézhetünk meg. Kedvezményes jegyek is kaphatók a nyugdíjasoknak, mi a HANGDÓM-vetítésen vettünk részt egy fantasztikus időutazásban. A házban történt barangolásunk alkalmával összetalálkoztuk az ott tartózkodó komáromi Pénzügyőr Nyugdíjas klub tagjaival.
Nagyszerű élményt kaptunk, amit ajánlani tudok más nyugdíjas kluboknak.
Jáni Lajos


