Mi lehet szebb, mint harangszóra ébredni, és este harangjátékkal búcsúztatni a nap eseményeit? Főleg, ha mindez a kőszegi Harangláb hotelhez kötődő élmény, ahová a Fővárosi- és Dunakanyar Pénzügyőr Nyugdíjas Klub tagjai szinte már hazajárnak. Ottlétünkkor szívesen keressük fel a kisváros ismert helyeit (főleg szabadidőben), de mindig bőven van látnivaló a környéken, az oda-és visszaúton, sőt a határ túloldalán is.

Kőszeg felé félúton, az utóbbi másfél évtizedben látványos fejlesztésen átesett Győr városában tekintettük meg – vezetéssel – a Nagyboldogasszony székesegyházat, mely kívülről szerény, ámde annál pompásabb belülről. Ahogy a szemközt lévő, káptalandombi Püspökvár toronykilátója, és az abban, szintenként elhelyezett kiállítások, végül a tetőteraszról a városra, valamint a négy folyó ölelkezésére nyíló kilátás, panoráma is. (Már itt dicséret illeti nehézkesebben járó útitársaink lépcsőjárási teljesítményét, de lesz még ennél nagyobb kihívás is!)

Szóval Győr egyházi vonatkozása után dottón üldögélve barangoltuk be, s hallgattuk Győr építészeti és kulturális- és sport értékeinek történetét.

Kőszeg huszadjára is felfedezetlen ékszerdoboznak mutatja magát, a Harangláb Hotel kényelme és ételkínálata nem okoz csalódást, ahogy a rejtett kis kocsmák, sörözők, girbe-gurba utcák, no és a főtér méltósága, a Jézus szíve templom se, ami a napnyugtakor harangjátékkal üzen a lakosságnak.

Egy jó pihenés után, másnap határt is léptünk, mégpedig osztrák oldaldalra, Léka várához. Jó időpontban, jó helyen: rozsdásodni készülő természet, szűrt napsütés, és talán a létező legszebb várkastély, melynek története a tizennegyedik századra vezethető vissza. (Persze mindig az a legszebb, amit éppen megtekintünk.) Második próbatétel elé állt mindenki, aki a kínzókamra mélységétől a sasok magasságáig, a legfelső szintig megmászta a lépcsőket. Nem bánták meg. Legyünk büszkék, hogy a vár – bár ma már nem magyar területen fekszik – a dicső magyar történelem részét képezi.

Az Alpokaljához méltó (szeles, párás, mindig szeszélyes), ezúttal roppant sejtelmes ködben közelítettük meg Írottkő csúcsát. Ha ez a “könnyített sétaút”, szapora légzésre fogta a csapat vállalkozóbb szellemű részét, milyen lehet a Kőszeg felőli kaptató? Ironman díj a vállalkozó szelleműeknek:: megcsináltuk! Nem kicsit – nagyon!

S hogy miért Írottkő? Mert a kilátótól mintegy negyven méterre lévő szikla alakzaton ma is kivehető az Esterházy Birtok határvonalaként tudott CBE betűk (Confinia Battyhányana Esterhazyana) bevésés.

A világért se lehetett kihagyni a BILLA pénztárca fosztogató látogatást, majd nyugovóra térés előtt a kőszegi közeli sörözők/borozók valamelyikét.

Harmadnapra is jutott kultúra meg túra. Mi több: szakma is: Velem település leginkább Törőcsik Mari színművész utolsó éveit szépítette meg nyugalmával, festői környezetével – meg is álltunk háza előtt pár percre. Pálfi György helyi lakos, lokálpatrióra kiváló kalauzolása révén megismertük a helység régi és jelen értékeit, különös figyelemmel a koronaőrző helyre.  Még nem tudtuk, mi vár ránk, mikor nekilódultunk a közel hatszáz méteres csúcsnak, amelyre Szent Vid kápolnája épült. Mindenesetre fel kellett kötni a gatyát (főleg fétúton!) a gyalogos megközelítésre. Nehezebben közlekedő társainkat autóval segítették föl-le – ezért köszönet! De a talpas hősök ismét kiérdemlik az Iron (wo)man címet, meséljék csak büszkén unokáiknak, micsoda teljesítményt nyújtottak. Pálfi Gyuri bácsi professzionális előadása mutatta be odafent a búcsújáró helyet.

Milyen jó is, hogy a vám- és pénzügyőröknek országszerte vannak kapcsolataik! Nem visszaélve, csak élve a lehetőséggel keveredtünk Reményi Tibor, egykor Szombathelyen szolgálatot teljesítő kollégánk pálinkafőzdéjébe, amit édesapjától örökölve visz tovább. Köszönjük, hogy lehetőséget biztosított erre! Majd egy tucat pálinkaféleség kóstolásától (csak úgy minden harmadik párlatot na), étvágyra gerjedve mentünk a Csűrbe. A Csűr fogadóba, ebédre. Gondozott, parkosított környezete megérdemelt volna egy emésztést segítő sétát, no de legközelebbre is kell hagyni valamit a szépségekből… Mert hogy megyünk még, az egészen biztos!

Akinek a fent említett helyi segítők és vendéglátók mellett az élményért, ötletért, szervezésért köszönettel tartozunk az Szabó Józsefné a Dunakanyar Pénzügyőr Nyugdíjas Klub vezetője. S ha lehet még három kívánságunk a jövőre nézve: Kőszeg, Kőszeg, Kőszeg.

Untener Erika

(Kép és fotó: Untener Erika)