A közzétett felhívásra öten jelentkeztek. Köszönet az újaknak és az ismét jelentkezőknek, hogy alkotásaik bemutatásával színesítették az időjárás és a COVID-19 miatt is szürke napjainkat.
A művek először a Facebook oldalunkon voltak láthatók (jelenleg is megtekinthetők ott is), de most megjelennek itt, a honlapon is, így azok is láthatják, akik nem használják a Facebookot.
Az alkotók felsorolása:
Gelsei Márta
Horváth Zoltánné
Kaspárné Németh Éva
Szabóné Kiss Márta
Sztahó László
Őket már bemutattuk a honlapon a Portrék alatt.
A művek most a fent, névsorrendben tekinthetők meg.
Sem képzettségem, sem felhatalmazásom nincs, hogy az alkotásokat értékeljem. A cél nem is ez volt, hanem a szórakoztatás, a szépség és a tehetség megmutatása, hogy mire képesek társaink nyugdíjasként, megújulva, netán éppen most és így kiteljesedve.
Köszönöm minden alkotónak, hogy tudják, merik, teszik, megmutatják.
A számadatok:
A galériát mintegy 2000 látogató érte el, 429-en kattintottak rá és 164-en reagáltak, szóltak hozzá, osztották meg. A művek összesen 731 „szavazatot” kaptak.
Az első három, legtöbb szavazatot kapott alkotás:
Gelsei Márta: Mandala – pontfestés 73,
Gelsei Márta: Pitypangok – festmény 70,
Gelsei Márta: Magnólia – gobelin 69 tetszik reagálással.
Gratulálok az alkotónak!
Valamennyi résztvevő Emléklapot kap, Gelsei Mártát pedig valamilyen apró ajándékban részesítjük, melyet egyszer, valahol át fogok adni, (a korábbi galériák alkotóinak is.)
A galériát egy időre szüneteltetem, helyette folytatom a „Karanténban” kreatívan sorozatot, melyhez várom a beküldött portrékat, valamint közzétesszük majd a Fotó pályázat zsűrije által kiállításra javasolt képeket.
Horváth Attila „galéria tulajdonos”
SztahóLászló_001
A miskolci Főutca az ország első kőszínházával új villamosaival- olaj vászon 75×57 cm


