Nem magas lóról, magas bakról jelentem: két lovas fogat állt rendelkezésre egész nap, melyek egész nap az érdeklődőket körbe vitték szép Kelebián. Igyekeztek is a résztvevők, hogy felkapaszkodjanak az egy- és két lóerős batárok valamelyikére. A világért se hagytam volna ki, még úgy sem, hogy mire rám került a sor, az előttem tolakodónak csak a hátát láttam. Nem adom fel olyan könnyen, gondoltam egy merészet, felkönyörögtem magam a kocsis mellé, a bakra… Engedély megadva, a fő hajtó így a saroglyán állva “élvezte” végig a kört. (A hangulatból ítélve ő is jól érezte magát az utazókkal.)
Az én kocsisom Erdélyi János, akitől menet közben értesültem a lényeges dolgokról, hol van az orvosi rendelő, napköziotthon, merrefelé van a kelebiai szürkemarha gulya (amit utolsó kör lévén kihagytunk), és hogy cirka milyen árban vannak a kelebiai ingatlanok. A falusi utcák példásan tiszták, zöldek, gondozottak, és az úttest se rázza ki belőlünk a vesehomokot, szóval a kiváló állapotúak. Jani urat kifaggattam volt munkahelyeiről, családi állásáról, unokáiról, sőt, arról is, mit rejt az ülés mögé akasztott csikóbőrös kulacs? Kiderült, napsütésen felforrósodott bort – leginkább annak is a maradékát. Hideg sör az ülés alól még előkerült, miközben lovacskánkat legyek csiklandozták, ráadásul erősen szomjazott.
Izgatottan fedeztem fel, hogy eszembe jut (mint afféle tanyán felnőtt parasztlánynak) minden lószerszám, szekér alkatrész neve. Hát, persze, működik a hosszú távú memória… Mondtam is Janinak – aki néha árok közelbe, vagy az előttünk haladó fogat veszélyes közelségébe kormányozta a kocsirudat -, érdekes lenne csinálni egy tesztet, vajon ki ismeri fel, ki tudná megnevezni ezeket? Csak legyintett….
No, talán a Jani úrral töltött liezonom miatt maradtam le a vasutas múzeumról, a biliárd- és darts játékról és a főzőverseny illatairól, zsűrizéséről, eredményhirdetéséről, amit….
Amit egy rövid reklámszünet után holnap a szervezők, bírálók és díjátadók jóvoltából ismertetek…
És ide se kell Áment írni, hogy valami szerencsés esemény történjék velünk. Elég, ha én elrebegtem néhány Áment, amikor célhoz érve épségben lekecmeregtem a kocsi bakjáról.
Köszönöm, drága Erdélyi Jani, hogy épségben visszahoztál!
Reklámszünet következik – mondtam már?
