Pécsvárad, Magyaregregy
A második nap viszonylag korán keltünk, mert a reggeli után nyomban a pécsi VOLÁN távolsági autóbusz pályaudvarra siettünk. Mintegy huszonöt percnyi utazás után meg is érkeztünk Pécsváradra.
Leszállva a buszmegállónál, sikeresen leküzdöttük a kissé emelkedő Vár utcát, s rövid idő múlva már a pécsváradi Apátsági vár bejáratánál álltunk, hol Asztrik apát szobra fogadott bennünket.
A helyi idegenvezető elmondása szerint a pécsváradi vár helyén egykor Géza nagyfejedelem (972-997) udvarháza állt, melyet I. (Szent) István király (997-1000-1038) várfallal övezett apátsági várrá alakíttatott át. A várban pedig a főleg gyógyítással foglalkozó bencések telepedtek le. A várbeli séta során az idegenvezető megmutatta a vár legrégebbi részét képező román stílusú altemplomot is, melyet talán még Géza nagyfejedelem építtetett. A vár kiemelkedő jelentőséggel rendelkezett, s a mindenkori pécsváradi apát tagja volt a királyi tanácsnak. A Szent Benedek monostor első apátja Asztrik apát, utóda pedig Bonifác apát. A vezetés során megismertünk egy helyi legendát is:
1115 körül egy különös lovas csapat érkezett a várhoz, s a vitézek egy bekötött szemű kisfiút támogattak. A lovasok vezetője elmondta az apátnak, hogy ők Álmos herceg vitézei, a kisfiú pedig a herceg fia, akit nagybátyja – Könyves Kálmán király (1095-1116) – kegyetlenül megvakíttatott. A lovasok vezetője kérte az apátot, hogy fogadja be a kis Béla herceget, majd pénzt hagytak nála, s tovaszáguldottak. Természetesen az apát befogadta a kisfiút, kinek személyével kapcsolatban még a várban élő bencések sem ismerték a teljes igazságot.
Telt múlt az idő. A bencések megszerették a kisfiút, ki gyakran üldögélt a hatalmas gesztenyefa alatt, vagy pedig bizalmas hívei a közeli forráshoz vezették. Évek múlva a kisfiú felserdült, s 1131-ben – II. Béla néven – királlyá koronázták. Az ifjú király nem feledkezett meg a pécsváradi bencésekről, kiket gazdag ajándékokkal halmozott el, a kolostort pedig különböző kiváltságokban részesítette.
1015 nyarán a kolostorban, s az újjáépített várat az1241/42. évi tatárjárás során a tatárok kegyetlenül elpusztították.
A 14. század folyamán a vár területén díszes gótikus palotát emeltek, később pedig az apátsági várat ún. külső tornyos várrá építették át. A 15. századi várnagyok közül Zalai István, s Ulrik név szerint is ismeretesek, s Hunyadi János idején a vár őrsége mintegy kétszáz főből állt. A 16. század első felében Martinuzzi Fráter György pécsváradi apát jelentős reneszánsz építkezéseket folytatott a várban. Mivel György barát hiába kért pénzt I. Ferdinánd királytól (1527-1564), 1543 nyarán a török könnyűszerrel elfoglalta a várat, s egészen1693-ig uralma alatt tartotta.
A török kiűzését követően császárhű németek telepedtek le a várban; 1729-ben Zinzendorf Konrád kölni érsek helyreállíttatta az épületet; a vár az átépítést követően nyerte el mai alakját. A 18. századi átépítés során az északi várfal keleti szakaszán új kapubejáratot emeltek, s a hatalmas, bástyára emlékeztető keleti ágyútorony még ma is látható.
Az idegenvezetést követően körbesétáltunk a várban, s megnéztük az udvaron levő hatalmas középkori bazilika alapjait, a kovácsműhelyt, az ispotályt, a gyógynövénytárat és a fűszerkertet, a sütőházat, a füstöskonyhát, a várpincét, a palota közelében levő fotókiállítást, illetve a szabadtéri színpad melletti épületeket. Néhányan megszemléltük a hatalmas gesztenyefa alatt álló jelképes trónszéket, mely II. (Vak) Béla király emlékét idézte fel bennünk. Bátrabb klubtagjaink az ódon falépcsőn felkapaszkodtak a várfalra is, ahol a pazar kilátásban gyönyörködtek. A várfalról remek kilátás nyílt a Zengő csúcsára, ahol Dr. Sólyom László, s lelkes környezetvédő aktivisták vezetésével, a pécsváradi, meg a hosszúhetényi lakosság élőláncot alkotva 2004-ben sikeresen megakadályozta a NATO lokátorállomás Zengőre történő telepítését.
Időközben megterítettek nekünk a várbeli István király étterem teraszán, s felszolgálták nekünk az ízletes ebédet. Szükség is volt erre, mert valamennyien farkaséhesek voltunk, s derekasan nekiláttunk az finom ebédnek.
Ebéd után búcsút vettünk a pécsváradi apátsági vártól, majd Volán autóbuszra szálltunk, s a zobákpusztai átszállást követően meg sem álltunk csak Magyaregregynél.
Az egregyi autóbusz megálló közelében megcsodáltuk az ott legelésző barikákat, s kecskegidákat, majd elindultunk az egregyi Máré várhoz vezető erdei úton. Az út melletti patakocska vígan csobogott, az erdő madárdaltól volt hangos, s a madarak vidáman daloltak. Útközben harkály kopácsolt, s a közeli fákon bohókás mókusok ugrándoztak. Fölöttünk egy hatalmas sas lustán szelte a levegőt. Az erdőben évszázados faóriások sorakoztak, s a patakocska mentén pedig farönkök hevertek. Nincs kizárva, hogy a kidőlt fák a hódok jelenlétére emlékeztettek. Az ódon fahídnál elkanyarodtunk, s egy rövidebb kaptató leküzdése után máris a magyaregregyi vár kapuja előtt álltunk.
A kicsiny kis hegyi lovagvárnál maga a várkapitány fogadott bennünket, s részletesen mesélt a vár történelméről. A kapitánytól megtudtuk, hogy a vár talán a 13. század második felében – egy időszámítás szerint a 3. században fából ácsolt, római kori őrtorony helyére – épült. A kapitány elmesélte nekünk a vár legendáját.
A 13. század második felében két testvér élt a környéken, s mindkettőnek volt egy-egy vára. Mikor a király háborúba indult Máré vitéz nyomban vele tartott, ám Miklós vitéz azonban csak jóval később csatlakozott a királyi hadhoz. Mikor legalább tizenhat év múlva véget ért a háború, Máré vitéz szélsebesen száguldott haza, de Miklós vitéznek nem akaródzott hazasietni. Mikor Máré vitéz hazaért, megfúvatta kürtjét, ám a várnál idegen szolgákat látott, s bizony nem tudott belovagolni saját várába. Az erdőben bujdosó hűséges cselédei azonban elmondták neki a keserű igazságot:
Mivel Miklós vitéz később csatlakozott a királyi hadhoz, többször tiszteletét tette Máré vitéz asszonyánál. Eleinte a fiatalasszony nem állt szóba sógorával, ám a kitartó széptevés azonban meghozta eredményét. Egy idő múlva Miklós vitéz mindennapos vendég lett a várban, a fiatalasszony elfogadta Miklós vitéz udvarlását, s a kapcsolatból egy gyönyörű szép kislány született.
Miután Máré vitéz megismerte a történetet, óriási haragra gerjedt, ellovagolt, ám később királyi haddal tért vissza őrzi a tömérdek kincset, s csak Karácsony éjjelén egy, s mindkét várat porig romboltatta. Odaveszett a felesége is, de mielőtt meghalt, megátkozta a tulajdon lányát. Az átok szerint a lány órácskára hagyhatja el a várat. A lányt csak az a bátor vadász szabadíthatja meg, ki legyőzi félelmét, s undorát.
Évekkel később Karácsony éjjelén egy vadász vetődött a környékre, s találkozott a gyönyörű lánnyal. A lány könyörgött neki, hogy mentse meg, s övék lesz a hatalmas kincs. A lány elmondta, hogy három ijesztő állat képében fog megjelenni, s a vadásznak nincs más dolga, csak megcsókolni a rémisztő vadakat. Először egy vad fekete bika jelent meg, s a vadász bátran megcsókolta a bikát.
Másodszor egy ijesztő óriáskígyó tekerődzött elő, s a vadász ettől sem ijedt meg.
Harmadszor egy óriási varangy mászott elő, s hatalmas ugrásokkal közeledett a vadász felé. A vadász viszont semmi mástól nem iszonyodott, csak a varangyos békától, ezért elájult. Ebben a pillanatban elsötétült a táj, csak a lány szívet tépő sikolya hangzott fel, hogy ismét száz évig kell várnia megmentőjére. A tömérdek kincs azóta sem került elő.
A legenda után a kapitány részletesen ismertette a vár történetét. Tőle megtudtuk, hogy oklevél először 1313-ban említi a várat, s első tulajdonosa Máréi Bogár István. A 15. századig a vár többször gazdát cserélt, míg 1468-ban a lovagvár a Várdayaké. 1526-ban Várday Pál azonban elesett Mohácsnál, s az erősség Bakics Pálé, aki a 16. század első harmadában jelentős mértékű reneszánsz stílusú építkezéseket folytatott a palota területén. Valószínűleg ekkor épülhetett a délkeleti rondella is. 1543 nyarán a várat elfoglalta a török, s három toronnyal erősítette meg a várat, mely csak a 17. század végén szabadult fel a török uralom alól.
Befejezésül a várkapitány megemlítette a Mecseki láthatatlanokat, kik 1956. november 4. után bevették magukat a Keleti Mecsekbe, s Pécsvárad-Apátvarasd-Magyaregregy- Komló közelében hősiesen harcoltak a szovjet csapatok ellen.
Végül a kapitány hangsúlyozta: Gárdonyi Géza szerint 1532- ben errefelé kószáló törökök a közelben rabolták el Cecey Évát, s Bornemissza Gergelyt. Ezt követően a várkapitány utalt arra, hogy az erdei út mellett csörgedező patakocska neve Cecey Éva patak.
A kicsiny lovagvár megtekintését követően a már megismert uton mentünk visszafelé, s a Volán busszal átszállás nélkül utaztunk vissza Pécsre. Bár nem volt könnyű, s kissé talán fárasztó volt a szerdai vártúra, a pécsi Kaffka utcai Lovagteremben felváltva mesélgettük egymásnak a pécsváradi, s magyaregregyi élményeinket.
Dr. Németh István
(Folytatjuk)
