március 26-án a NAV NYOSZ Egri Adóügyi Nyugdíjas Klub tagjai kirándulást szerveztek Budapestre Magyarország és Európa egyetlen létező Sziklakórházába.
A látogatás előtt még lehetőségünk volt a Várnegyedben egy nagyot sétálni.
A látogatáson önálló csoportként, külön tárlatvezetővel vettünk részt, aki nagyon sok tényről és eseményről tájékoztatott bennünket.
A résztvevőknek megrázó, egyben felejthetetlen élményben volt részük a látogatás során.
Köszönjük Szabó Dénesné Áginak a kirándulás megszervezését
A Sziklakórház a Budai Vár alatt található barlangrendszer egy kiépített része. A Várhegy alatti, világviszonylatban is ritka barlangok a jégkorszak után a mészkő és az alatta lévő márga találkozásánál mosódtak ki, forrásvizek segítségével. A mintegy 10 km hosszú barlangrendszert a helyi lakosok a középkortól kezdve folyamatosan használták. A II. világháború kitörésével, 1939-től jelentős részét megerősítették, óvóhellyé alakították át. A későbbi Sziklakórház első kiépített területe a „K” jelű riasztóközpont volt, ahonnan a Várnegyed légoltalmi szirénáit 1937–45 között működtették. Míg a légvédelem az ország légterének védelmét látja el, a légoltalom a civil lakosság biztonságos elhelyezésének és védelmének feladatát oldja meg.
A II. világháború alatt gyógyítottak benne, a háború után itt kutatták és gyártották a tífusz ellenszerét, aztán ismét kórház volt, meg bunker és raktár is. Rövid ideig színházi előadásokra használták, 16 éve pedig múzeum.
A II. világháború kitörése után, 1939-től kezdték el használni: egyfelől óvóhelyként a Várban élők, valamint az ott dolgozó tisztviselők számára, másfelől pedig innen működtették a Várnegyed légoltalmi szirénáit 1937 és 1945 között. És már ekkor sor került itt némi orvosi ellátásra is, ha erre volt valakinek szüksége. Ilyen előzmények után végül Budapest akkori polgármestere, Szendy Károly rendelte el a Sziklakórház kiépítését, amit a Honvédelmi Minisztérium is támogatott.
Mivel nem akartak az egyre növekvő hadi kiadások kárára túl sok pénzt elkölteni az építkezésre, így alkalmazkodtak ahhoz a formához, amilyenné a természet alkotta a barlangrendszert: így az egyes barlangtermekből szobák lettek, a járatokból pedig folyosók.
Az 1941 és 1943 között zajló építkezés 1944. február 20-ra hozta meg gyümölcsét, ekkor nyitott meg a Székesfőváros Sebészeti Szükségkórháza három kórteremmel és egy, az akkori viszonylatban korszerű műtővel. Érdekesség, hogy a megnyitón részt vett, majd ápolónőként is dolgozott itt özvegy Horthy Istvánné gróf Edelsheim-Gyulai Ilona, főápolónőnek pedig Andrássy Ilona grófnőt nevezték ki. De nem ők voltak a személyzet egyetlen főúri tagjai, más bárónők és grófnők is részt vettek a betegellátásban az 1944. májusi amerikai légitámadások után még intenzívebb használatba vett Sziklakórházban.
A kórház a Szent János Kórház felügyelete alá tartozott. A 94 ágyas létesítmény eleinte még úgy-ahogy állta a sarat, Budapest ostroma idején azonban nemcsak, hogy megtelt, hanem túl is telt. A frontot megjárt, kórházvonaton is szolgálatot teljesített főorvos, dr. Kovács István orvos jelentése szerint akkoriban a 70-80 fő befogadására alkalmas kórházban 200-230 fő volt összezsúfolva, ami közben járványokkal, eszköz- és gyógyszerhiánnyal küzdött. Ennek ellenére azt mégis megoldották, hogy ugyan a civilek és a katonák keveredtek egymással, a nők és a férfiak azonban külön-külön kórtermekben kaptak.
A kórház orvosai között 8 munkaszolgálatos is tevékenykedett, akik közül hatnak az életét a kerületi rendőrkapitány, dr. Koppány Kálmán mentette meg azzal, hogy magyar katonaorvosi ruhába öltöztette őket, kijátszva így a nyilasokat. A városi legenda szerint aztán a kórházba betörő szovjetek mindenkit megöltek lángszórókkal. Ez azonban nem igaz. Mire az 1945 júniusában bezárt Sziklakórházba megérkeztek a szovjet csapatok, addigra onnan már szinte mindenkit elszállítottak, leszámítva pár járóképtelen német katonát, őket viszont valóban megölhették a szovjetek.
Miután a kórház bezárt, szinte teljesen kiürítették, a létesítményt pedig egy magáncég, a Vírus Oltóanyag Termelő Intézet bérelte ki, hogy a háborút követően egyre terjedő kiütéses tífusz elleni oltóanyagot kifejlesszék és legyártsák. Bár a tevékenység kimondottan egyedülállónak számított a régióban, és a biznisz is elég jól pörgött, 1948-ban jött az államosítás, a céget pedig rövid idő alatt felszámolták. Aztán a kórházat ismét felszerelték, új kórtermet alakítottak ki benne, majd az egészet titkosították, ez az állapot pedig 2002-ig állt fenn.
Az 1956-os forradalom alatt a Sziklakórház ismét megnyitott, és elláttak mindenkit, aki csak rászorult: civilt, forradalmárt, katonát. Bár a forradalmat leverték, a kórház még decemberig működött.
A forradalom után ismét bezárták a kórházat, aztán 1958 és 1962 között átépítették és kibővítették úgy, hogy vegyi és atomtámadás esetén is használható legyen. Az új Sziklakórházat, ami továbbra is a János-kórház alá tartozott, korszerű gépészeti megoldásokkal szerelték fel, például volt benne légkondicionáló berendezés is. Az őrült fegyverkezési verseny miatt és a hidrogénbomba kifejlesztésével a helyszín szinte azonnal elavult, így az 1960-as évek második felétől már a Polgári Védelem használta – raktárnak. A létesítménybe vezényelt orvosok és ápolók pedig időnként, egészen az 1980-as évek közepéig tartottak itt polgári védelmi gyakorlatot.
A létesítmény titkosítása csak 2002-ben szűnt meg, de már a rendszerváltást követően alig történt itt valami. 2004-ig egy gondnok meg a családja lakott az előtéri szolgálati lakásban, ők végezték el a kórház időnkénti karbantartási munkáit. Ezt a munkát aztán 2004-ben átvették tőlük a János-kórház szakemberei. Ebben az időszakban, 2004 és 2006 között ideiglenes használatra megkapta a helyszínt a Krétakör Színház, akik alkalmanként előadásokat tartottak az egykori Sziklakórház falai között, aminek felújítását és hasznosítását 2007-ben kezdeményezte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, és erre sor is került számos szakmai szervezet bevonása mellett. A Sziklakórház így 2008. március 11. óta folyamatosan látogatható, 2010-ben pedig megkapta az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól a közérdekű muzeális gyűjteményi besorolást.
A klub tagjai ismét egy felejthetetlen és örök emlékű kiránduláson vettek részt.
Lejegyezte: Szabó Dénesné, klubtag
