A Salgótarjáni Pénzügyőr Klub 2025. november 07-én tartotta a hagyományos, évzáró taggyűlését Salgótarjánban, a Kiskulacs Vendéglőben. 28 fő gyűlt össze (nyugdíjas kollégák, családtagok) erre az alkalomra.

A rendezvény egyperces néma főhajtással, és jelképes gyertyagyújtással kezdődött, az idén körünkből eltávozott kollégáink emlékére: Blahó Péter, Mucsina András, Fodor Imre, Pistyur Gábor, Varga Istvánné.

A gyász percei után Tőzsér Tünde Adél elnökasszony köszöntötte a jelenlévőket, majd ismertette, idén milyen eseményeken, rendezvényeken vettünk részt.

A következő napirendi pont a 2026. évi program-tervezet megbeszélése volt. Ezek között az alábbiak szerepelnek: a Kazár-i riolittufa megtekintése, Géczy Attila emléktúra a Somoskői várhoz, Egri Korona Borház Demjén wellness hétvége, Zenthe Nyár színházi előadások megtekintése, Párkányi fürdőzés és középkori parasztétterem meglátogatása, a hagyományos szlovák – magyar nyugdíjas vámos találkozó megtartása, Erdély kirándulás szervezése, Lovastanya látogatás bográcspartival, és év végi összejövetel a Kiskulacs vendéglőben.

A kerek évfordulós születésnaposok is köszöntésre kerültek (6 fő) egy jelképes ajándék átadásával.

Tiszteletét tette az összejövetelünkön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága részéről dr. Gaál Zoltán igazgató úr is. Néhány mondatban tájékoztatta a jelenlévőket a vámhivatalban a 2025-ös évben történt fontosabb eseményekről, és további terveikről.

A beszámoló után egy kellemes ebédet követően, baráti beszélgetésekkel zárult a taggyűlés.

  1. 11. 12. Salgótarján

Bozsó Róbert