A Somogy Vármegyei Adóügyi Klub kis csapatávak október 21-én a déli vonattal utaztunk Budapestre. Elsőként a Retro Élményközpontba látogattunk, amely az 1960-70-80-as évek világába röpített vissza bennünket. Az interaktív kiállítás három szinten mutatja be az ifjúságunk jellegzetességeit. Láthattunk itt a teljesség igénye nélkül lakásberendezéseket, háztartási eszközöket, úttörő és kisdobos egyenruhákat, susogós joggingot, játékokat, mosószereket, élelmiszereket, édességeket, de a közkedvelt Amo szappan sem maradt ki. Bemutatnak korabeli Híradós részleget, az első magyar űrhajósokat és a MALÉV-et, de a híres nagy „fekete autót” is. Felpattanhattunk oldalkocsis motorkerékpárra és beülhettünk Lada Rendőrautóba. A kiállításon különböző teszteket töltöttünk ki felmérve, hogy mennyire tudjuk az emlékeinket visszaidézni. A helyes válaszokkal kiérdemeltük a „Sztahanovista Oklevelet”. A bejáratnál lévő Retro bisztróban lehetett Bambit inni, vagy zsíroskenyeret, retro sütiket fogyasztani. Jó volt néhány órára visszautazni az időben és megidézni a történelmünk egy korszakát. Gondolatban kicsit megfiatalodtunk.

Utunk innen a Magyar Tudományos Akadémiához vezetett, amelynek csodás Dísztermében 18 órától a NAV Pénzügyőr Zenekarának október 23-a alkalmából rendezett Ünnepi koncertjén vettünk részt.  Sajnos nem tudtuk végighallgatni, mert 20 óra előtt indult az utolsó vonat Kaposvárra.

Ismét egy különleges délutánt töltöttünk együtt.

Vajna Ferencné