Hol is kezdjem… Nem szeretem az idővonalat, így élményeinket kissé kócosan adom elő. Egy biztos: nem kell a világ végére utazni, hogy világra szóló csodákat lássunk, élményekkel gazdagodjunk! Íme:
Bizonyára többen jártak már első állomásunkon, a nagycenki Széchenyi kastélyban, mint nem, de a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően most is tartogat újdonságokat, többek között az interaktivitás tekintetében. Olyannyira, hogy az őszi színekben pompázó park sétára alig, vagy semmi idő nem jutott. Széchenyi István gróf hazafiasságáról és reformkori örökségéről pedig nem lehet eleget hallani, beszélni! Nem messze innen, a település ma is köztemetőként működő temetkezési helyén, a Széchenyi mauzóleumban is leróttuk tiszteletünket, ami egyébként a Nemzeti Sírkert része. Altemplomában nyugszanak a család elhunyt tagjai.
Mélyből a magasba, meghatottságból a felszabadultságba: ez pedig már a Fertőrákosi Kőfejtő. A hegyből kiharapott terület mélyét barangoló látogatásra tették alkalmassá, a felszínt pedig úgy, hogy amit a természet visszakért, azt vissza is adták a tervezők. Fantasztikus az éghez közeli biztonságos sétaút, kilátópont, domb csúcson az ingyenes távcső. A barlangban színház, büfé, interaktív kiállítás található. Ez is kuriózum, de most jön a java!
Második nap, osztrák oldal, Hinterbrühl, Seegrotte (tavasbarlang), melyben „két emelet tó” található… Hallottunk már ilyet? A múlt század elején, valami robbanás következtében alakult így. Fenn a kis, lent a nagy tó. Nem kicsit meghökkentő, szinte ijesztő elképzelni a nagy tavon hajókázás közben, hogy fölöttünk ott van egy másik tó. Vajon mélyebben mit rejt még a földgolyó, ha ezt a csodát feltárták az emberek! Ez is kipipálva!
A bezártság után újra a felszín: Mödling, Liechtenstein kastély. Tizenkettedik századi építése óta ez is sok vihart, pusztítást és felújítást élt meg, jelenleg épp ez utóbbi szakaszában van megint, így csak kívülről tudtuk megcsodálni. Így is lenyűgöző, de szívesen csekkoltuk volna, hogy valóban innen nyílik-e a legszebb kilátás Bécs városára és a bécsi medencére.
Ami minderre felteszi a koronát: a Laxenburgi kastély. Már-már kastély komplexum. Ez az a hely, amelynek leírására nehéz szavakat találni. De mégiscsak meg kell próbálnom. Egy tó közepén álló, több bástyás, tornyos, szinte erőd-szerű, mégis filigrán kastélyba kicsi, gyalog-kompon jutunk át. Az erőd kifejezést mesterien faragott ablaknyílások, festett üvegablakok, vízköpők, és mindenféle építészeti trükkök lágyítják. Ami a berendezést illeti, az leírhatatlan. Képzeljük el, hogy egy mennyezeti, fa kazetta mélysége úgy negyven centi. Minden helyiségben. Minden egyes kazettában egyedi motívum. Képkeretek, korlátok, szekrények, utazóládák, szekreterek, ékszertartó szekrények mind-mind nemes anyagból és egyedi faragással. A ládákon, bútorokon minden egyes gomb egyedi alkotás. A középkortól érlelődni is volt idejük. Nem véletlen, hogy fotózni tilos, ezt bizony mindenkinek a saját szemével kell látni. Sajnos a látogatást olyan gyors tempóra fogta a tárlatvezető, hogy időnk se volt elmélyülni egy-egy remekmű látványában.
Az este ismét a Hotel Lövérben telik, a vacsoraasztalánál most se ér csalódás, hosszan, kiváló ételek, desszertek közül válogathatunk.
Édes ez az egész kirándulás, de hogy fokozzuk, hazafelé kicsekkolás után ellátogattunk a Soproni Harrer Csokoládéműhelybe. Látvánnyal, kóstolóval, vásárlással, személyes beszélgetéssel fűszerezve. Erről is vagy ennyit, vagy unalmas litániát. Azt meg inkább nem.
Bölcs választás volt a félúti pihenőhely Komáromban, a Monostori Erőd falai közt, amit nem véletlen neveznek a Duna Giblartárjának. Történetét érdemes elolvasni a Wikipédián, látni pedig egyszer mindenképpen illik. Hagyományőrző rendezvényeket is tartanak benne – fantasztikus építmény.
Elnézést kérek, hogy hosszú lére eresztem a beszámolót – nem szokásom. De ezt a jó időben, jó társaságban, különleges élményekkel eltöltött három napot nem lehet rövidebbre fogni.
Köszönettel tartozunk azoknak az utastársaknak is, akik házi sütijeikkel folyamatosan ellátták a tisztelt nagyérdeműt.
És végül, de nem utolsó sorban nagy köszönettel tartozunk Szabó Józsefné Marikának, aki megtervezte, lefoglalta, és idegenvezető híján kalauzolta is a résztvevőket. Sok közös utunk volt már, de nem túlzok, ha azt mondom, ez volt a legszebb.
Untener Erika
A fotók a szerző, Szalai Gézáné és Mosonczki Imréné munkája.
