NAV Somogy Vármegyei Adóügyi Klub tagjaival október 03-án vettünk részt a hagyományos „Idősek köszöntése” városi rendezvényen az Kaposvár Arénában, ahol közel 2500 szépkorú gyűlt össze. A rendezvényt Szita Károly polgármester úr nyitotta meg. Beszédében méltatta a város idős polgárait: „ez a korosztály az, amelyik bír azzal a bölcsességgel, élettapasztalattal és kitartással, amelyet példaként kell mindenki elé állítani”.  Köszönetet mondott a szüleinknek és nagyszüleinknek, hogy Kaposvárból ilyen csodálatos várost csináltak, mert ez nélkülük és természetesen a mai idősek nélkül nem ment volna. A rendezvény célja, hogy mindenki érezze, városunkban senki nincs egyedül.

Ezt követően színvonalas műsor kezdődött, amelyben elsőként Straub Dezső színművész lépett színpadra és poénjaival, történeteivel, dalaival megalapozta a jó hangulatot.

A következő fellépő Nyertes Zsuzsa színművész volt, aki zenés műsorával nosztalgikus hangulatot idézett a színpadra, majd Straub Dezsővel közösen egy vidám jelenetet adtak elő, megnevettetve a közönséget.

A remek műsorban Soltész Rezső közel másfél órás koncertje következett. A közönség együtt énekelte az ismert dalokat, slágereket a művésszel, gondolatban visszarepülve az időben. Nosztalgikus, vidám koraestét töltöttünk együtt.

Köszönet a városvezetésnek, hogy hosszú évek óta nem feledkezik meg az idős polgárokról és a Civil Szervezetek referensének, hogy lehetőséget biztosított a rendezvényen való részvételhez.

Vajna Ferencné klubvezető