Háromnapos nagybuszos kirándulást szerveztem a Kelebiai Nyugdíjasok részére. 26-án korán reggel indultunk és az első napon Szekszárdi programok voltak.

9.00 órakor kezdtünk a BeSweet Csokoládémanufaktúrában, melynek fő érdekessége, hogy az üzemvezetőn kívül a foglalkoztatottak teljes mértékben, valamilyen formában fogyatékos emberek. Foglalkoztatásuk csökkent munkaidőben történik és a körülmények roppant humánusak.

12 féle jó minőségű csokoládét készítenek, melyből hatot meg is kóstolhattunk! Egy kisfilm segítségével, illetve élőben is végig kísérhettük a munkafolyamatokat a nyers kakaóbabtól elindulva pörkölésen keresztül a késztermék keletkezéséig. Gyártanak étcsokoládét, tejcsokoládét és fehér csokit is.

Ezt követően az utunk a Mézeskalács Múzeumba vezetett, ahol szintén csodákat láthattunk, melyek egy több mint száz éve működő családi vállalkozás keretében apáról-fiúra hagyományozva a gyártási folyamatokat, technológiákat szép sikereket érnek el.

Nagyon büszkék voltunk, hiszen már hagyomány, hogy klubunk tagja Dr. Nagy Marianna által készített települési címereket ábrázoló mézeskalács ajándékokkal kedveskedünk amerre csak járunk, határon innen és túl. Jelen esetben pedig ez az ajándék óriási szakmai elismerést kapott, hiszen azonnal ki is állították az általuk gyártott termékek mellé.

Nagyon színvonalas előadást hallgathattunk meg a Bormúzeumban és megláthattuk, hogy milyen eszközöket használtak elődjeink a szőlőműveléshez és a borkészítéshez, tároláshoz.

Megtekinthettük a Szent Benedek Katolikus Templomot, majd ügyes sofőrünknek köszönhetően busszal tudtunk felkapaszkodni a Bartina hegyen álló Kálvária Kilátóhoz, ahonnan csodás látvány tárult elénk úgy a városra, mint az azt körülvevő híres Szekszárdi szőlőültetvényekre.

Szekszárdi utunk során Szabó Laci nyugdíjas pénzügyőr kollégánk volt segítségünkre!

Estére megérkeztünk Zamárdiba, ahol elfoglaltuk a két éjszakára szóló szálláshelyünket.

27-én reggel már 7.00 órakor útra keltünk és Siófok és Székesfehérvár érintésével Komárnoba érkeztünk.

Az ősi magyar városban elsétáltunk a Klapka térre, hiszen ez a város központja és egyben itt van a legtöbb látnivaló is.

Egy kedves tárlatvezető segítségével a Zichy Palotában tüzetesen beleáshattuk magunkat Jókai Mór és Lehár Ferenc élettörténetébe, munkásságába és megtekinthettünk sok kiállított személyes tárgyat is, amelyek ma már ereklyének számítanak. Nagyon látványos és érdekes volt az állandó Várostörténeti Kiállítás.

Hallhattunk, sajnos csak térkép segítségével a híres Komárom Erődről, amely hamarosan felkerül az UNESCO műemlék listájára.

A Klapka téren áll a nagyméretű Klapka György szobor. Mögötte a Városháza szép épülete, melynek tornyából óránként előjön egy alak és elfújja a híres indulót, mely Egressy Béni szerzeménye.

Mivel a társaságban túlnyomó többségben voltak a hölgyek így kellett egy kis időt biztosítani a Kaufland bevásárló központban egy sétára is, mielőtt elhagytuk a várost.

28-án korán reggel a komppal Szántódról átkeltünk Tihanyba. Itt a Babamúzeumban kezdtünk, ahol nagyon csodás élményben volt részünk. Nem csak babák, hanem berendezett szobák és különféle használati tárgyak, népviseletek is megjelentek, természetesen csak kicsiben.

Nagy sétát tettünk Tihany központjában, majd megtekintettünk két Tájházat.

Remek napsütéses szélcsendes idő volt és csodálatos kilátás nyílt a Balatonra. Egy kedves idegenvezető segítségével megcsodáltuk a közelmúltban felújított és teljes pompájában újra tündöklő Bencés Apátságot, majd a Balaton északi partján Badacsonyba érkeztünk. Kicsit sétálgattunk a móló környékén, és Badacsonytomajban meglátogattunk egy híres családi borászatot, ahol borkóstoló és egy finom vacsora zárta a programot.

A késő esti órákban érkeztünk haza, eltelve új és új szép élménnyekkel gazdagodva!

Jó volt a társaság, remek az időjárás, kiváló buszsofőrünk volt.

Meg voltunk elégedve a szállással és a bőséges reggelikkel és vacsorákkal is.

Tehát összességében szép háromnapunk volt!

Mellékelek néhány felvételt is.

                                                                               Horváth Zoltán szervező