Megrendülten tudatjuk, hogy
CSEH ÉVA (Jóna Ottóné)
a jogelőd APEH szervezet nyugállományú igazgatóhelyettese
életének 83. évében elhunyt.
Utolsó földi útjára 2025. január 15-én, szerdán 13.00 órakor kísérhetjük a győr-szigeti temetőben.
Cseh Éva 1960. júniusától 1973. október 31-ig a megye meghatározó állami vállalatainál, a Magyar Vagon- és Gépgyárban, valamint az AFIT-nál dolgozott.
- november 1-től nyugdíjba vonulásáig, 2000. július 1-ig a NAV jogelőd szervezetei, a PM Bevételi és Ellenőrzési Főigazgatósága, valamint az APEH munkatársa volt.
Pályafutását revizorként kezdte, majd az 1980-as évek végétől 1997-ig osztályvezetőként, ezt követően, nyugdíjba vonulásáig a végrehajtási szakterületet vezető igazgatóhelyettesként dolgozott.
Pénzügyi- és Számviteli Főiskolai diplomával, valamint okleveles könyvvizsgálói képesítéssel rendelkezett.
Szakmai tudása, amelyet készséggel adott tovább, rendkívül magas színvonalú, szorgalma és elkötelezettsége példaértékű volt.
Fegyelmezett, elkötelezett tisztviselőként látta el feladatait és ugyanezt a magatartást várta el munkatársaitól is.

Nyugodjék békében!


