Epilógus-Malacsütés

Királyok útja 61-ben nagy a sürgés forgás

Forralt boros kondér körül élénk tolongás.

Az időjárásra panaszunk nem lehetett,

Megéltünk mi már jó hideg teleket.

Akit az energia nem fűtött

Meleg helyen ücsörgött.

Társasága kint is bent is akadt,

Biztosítva a jó hangulat.

Kínálják az érkezőket édessel és sóssal,

Alig tudunk betelni a sokféle jóval.

Az óra már elütötte a delet,

Frissen sültet enni, még aligha lehet.

Mert a malacka váratott magára

Félig fűtött kemencébe zárva.

Pecsenyéje zsenge volt és fiatal

Tán az új kemencével volt a baj?

Néhányan feladták, nem vártak tovább

Hátra hagyva malacka tomporát.

Éhes farkas falka pecsenyéjét várta.

Egyre korgó gyomrát tartva kordába.

Kemencénél sütőmester néhányszor próbát tett,

Evégből kóstolhattunk így egy keveset.

Kissé rágós bőre, porcos füle, orra

Lassan puhult karaja, a lapocka és a sonka.

Drága a fogorvos, óvatosan ettünk,

Sok finom falatban örömöt leltünk.

Jól bírta a hideget Észak-pest csapata

A Déliek bekuckóztak egy meleg sarokba.

Egyszer aztán mégis elkészült végre!

Jól sikerült a PSE Vitorlás és Vízisport Szakosztálya első malacsütése.

Minden jó, ha jó a vége, köszönetünk érte,

Bennünk lett szegény malac élte vége.

Vidáman búcsúztattuk az ó évet,

Kívánom, hogy a sikerszéria ne érjen véget.

Aki pedig kihagyta, mi mást is tehet,

Az Újévi malacvágtán tán még részt vehet.

Kívánok mindenkinek Boldog Új Évet

Mértékkel fogyasszatok, s a szódabikarbónát se feledjétek!

Köszönöm, hogy hívtatok, hogy mehettem, hogy veletek lehettem.