A NAV NYOSZ Egri Adóügyi Nyugdíjas Klub tagjai 2024. december 11-én szép számban megjelentünk az utolsó évbúcsúztató klubfoglalkozásunkon, melyet az eseményre tekintettel az Egri Expressz-Aranysíp Étterem különtermében tartottunk.

Meghívott vendégünk is volt Gregorné Abonyi Ilona, a NAV NYOSZ titkára személyében. Másik két meghívott vendégünk, Lukács György igazgató úr, valamint Balogh László ideiglenes régiófelelősünk egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az eseményen.

Először is kultúrfelelősünk, Papp Mária beszélt a decemberi hónapról, a hónap szülötteiről. Az év utolsó hónapja bővelkedik jeles napokban, így ezeket ismertette. Több fontos névnap is van ebben a hónapban, amiket felsorolt: Borbála, Ferenc, Luca – a naphoz fűződő szokásokról is beszélt – Gabriella, Tamás, János, Ádám, Éva, Szilveszter, hogy csak az ismertebbeket említsük. Beszélt a hónap legfontosabb ünnepéről, Karácsonyról és az év utolsó napjáról, Szilveszterről is. Végül minden jelenlévőnek meghitt, áldott ünnepeket, jó egészséget kívánt.

Klubvezetőnk Csehné Gizike beszámolt az idei évben végzett munkánkról, mely igen szerteágazó, sűrű és izgalmas volt.10 alkalommal volt klubfoglalkozás, 7 alkalommal egy napos kirándulás és 6 alkalommal 5-6 napos kirándulás, közös ebédek, megemlékezések, adománygyűjtések, diákvéradásokon való részvétel, meleg étel osztás a hajléktalanok részére, nyársalás a vendégház udvarán, stb. Részt vettünk közösen a torkos csütörtökön és a Márton napi ebéden is.

Gregorné Ilike nagy elismeréssel adózott a klubunkban folyó munkáról, mely elismerést vívott ki a NAVNYOSZ vezetősége részéről is.

Végül szellemi vetélkedőre került sor, melynek témája most a filmzene volt. Ezen a téren már maradandót alkotó Toldi István állította össze a kérdéseket, melyek igen nehezek voltak, azonban így is akadt egy páros, akik nagyon szép eredményt értek el megnyerve a vetélkedőt:

A mostani záró klubfoglalkozásra érkező klubtársaink egy-egy Merci csokoládét vehettek át karácsonyi ajándékként.

Klubtagok által hozott nagyon finom pálinkával koccintva jóízűen fogyasztottuk el az ebédet, mely után pezsgővel koccintva kívántunk egymásnak áldott karácsonyi ünnepeket, nagyon boldog újévet és mindenekelőtt nagyon jó egészséget!

Találkozunk legközelebb 2025. január 08-án!

Lejegyezte:

NAV NYOSZ Egri Adóügyi Nyugdíjas Klub

Nagy Jánosné Márti, klubtag