Ismét egy jó programnak nézünk elébe, ismét itt a szomszédban, Szlovákiában, klubunk kirándulást kedvelők társulásának nagyobb része először veszi célba Kassa városát.
Az indulás (majdnem) minden klubtársunknak szerencsésen megtörtént, egy klubtársunk sajnálhatja – a későbbiek ismeretében -, hogy naptári összeesküvésbe keveredett.
Szokásos kisbuszunk virtuóz irányítás mellett hasította a korán reggel tejföl sűrűségű ködöt. Füleken azért felfedeztük Gertike idegenvezetőnket, aki beszállás után azonnal munkába is állt és minden útunkba eső látnivalót ismertetett. Mert lassan láttunk is, felszállt a köd, és megállapítottuk, hogy megint szerencsések leszünk az időjárással. Kishitűek már sajnálták, hogy a napszemüt otthon hagyták.
Ezt az útvonalat már ismerjük, mert tavaly erre haladtunk a betléri-rozsnyói kirándulásunk alkalmával is, csak most tovább megyünk egy kicsit. Az út kiváló, jobbra-balra tele látnivalóval, és ahogy haladunk előre, egyre hegyesebb és vadregényesebb táj. Az út mellett előbb a Sajó kanyarog, azon túl pedig a karsztos mészkősziklák, hegyormok keretezik a látképet, hiszen Közép Európa legnagyobb karszt területének vidékén járunk, ahogy idegenvezetőnk mesél nekünk erről és az ilyen geológiai adottságú vidéken nagy számban képződött barlangokról is.
Fél 10 körül mi és a tökéletes kiránduló idő is megérkezett Kassára. Az első benyomás, hogy Kassa nemcsak szép, hanem tehetős hely is. Szlovákia 2. legnagyobb városa, 240 ezres lakosság, gondozott környezet, mosolygó, magabiztos emberek. Felsőbb szintű gépjárművek, és, mintha bizonyos utcaszélességet meghaladóan kötelező lenne a villamos sín. És többségében használják is.
A mai nap programja egy tömény, városnézős, többségében kívül sétálós, és néhány belülről megtekintős nevezetességet kínált nekünk.
A parkolótól egy gyönyörű parkon át, majd a mára már kiszárított Malom-árkon – egy hangulatos, lakatokkal tele aggatott híd-felüljárón – keresztül ott találjuk magunkat az óvárosban, a Jakab-Palota tövében. Építőik, a Jakab-fivérek, Árpád és Géza, nem voltak a leghíresebbek, bár építményeiket jegyzik, de ez az eredetileg lakóhelyüknek szánt palota annál inkább. A homlokzati torony a budapesti Vajdahunyad várának egyik tornyát idézi, és más helyről származó elemek beépítésével is az épület kitűnik a többi közül. A város nevezetességévé vált, később történelmi vonatkozásban is, itt került kiadásra a Beneš-dekrétum
Elhaladva – többek között a kassai Hilton csupa üveg-csillogó tömbje közelében – az Óváros egy tipikus, küszöbtől küszöbig valamilyen időtálló térkő burkolatú utcáján, elsőként a város ikonikus építményét, a Szent-Erzsébet székesegyházat látogatjuk meg. Szlovákia legnagyobb temploma gótikus (14-16.századi építés), kifinomult csipkés, monokróm külsőben pompázik. Mikor elteltünk a látvánnyal, meg egyébként is időpont foglalásunk volt, elindultunk befelé. A dóm jelentőségéhez méltó belsővel büszkélkedhet. A legkiemelkedőbbnek a főoltárt tartják, de minden szegletben találunk emlékezeteset. Mindenki külön audio eszközt kapott egy manuális térképpel, annak segítségével egyénileg bebarangoltuk a teret és hozzá meg is hallgathattuk az ismertetőt.
Emlékezetes élmény az altemplomban elhelyezést nyert Rákóczi- kripta. 1906-ban itt helyezték örök nyugalomra II. Rákóczi Ferenc és családja néhány tagját, hozzátartozóját és harcostársát, Gróf Bercsényi Miklóst és feleségét. Az emléktáblán rövid magyar nyelvű szöveg is olvasható, amit gondolatban kiegészítünk történelmi ismereteinkkel.
A vállalkozó kedvűek a galériáról is lenézhettek a templombelsőre, a fel-levezető kétfelé ágazó, majd összefonódó szűk csigalépcső szellemes, nem szokványos közlekedési megoldás.
Ezzel véget is ért templomlátogatásunk. Kiérve a dóm mellett álló Orbán harangtoronyról megtudtuk, hogy a régi, és a dómhoz túlméretezett harangok lakóhelye. A torony előtt lett elhelyezve – restaurálása után – az a legnagyobb, 72 mázsás harang, ami egy tűzvész alkalmával lezuhant és összetört. Tövében szívesen üldögélnek a járókelők.
A szép, tiszta időben, simogató napsütésben van módunk gyönyörködni az Óváros épületeiben, a Fő utcán haladva először a Megyeházát, aztán Kazinczy Ferenc emléktábláját látjuk. Ezután idegenvezetőnk Gerster Béla építész (1850-1923) emléktáblájára hívja fel figyelmünket, aki a Korinthoszi csatorna tervezője és a Panama-csatorna társtervezője volt az építész szülőházának falára elhelyezett emléktábla tanúsága szerint.
Közben egy mellékutcába betekintve látjuk a Kassa magyar nyelvű színi előadásainak helyet adó Thália Színház bejáratát. Majd újra a Hilton Double Tree tömbjére látunk rá, mielőtt a Forgách-Palota előtt haladunk el. Állami Tudományos Könyvtár működik itt. Falán a táblát a 401.439 zsidó emlékére helyezték el, akiket 1944-ben Kassán áthaladó szerelvények szállítottak az Auschwitz-Birkenaui haláltáborba.
A következő állomás a Dolná Brána Régészeti Múzeum lejárata-bejárata. A hajdani Alsó Kapu torony maradványa terep magasságig lett kiásva, és így képez bejáratot a régészeti leleteket bemutató, nagyobb részt fedett, föld alatti kiállításnak
Ha megfordulunk, Kassa címerét láthatjuk kiállítva itt, a Szabadság téren, amit a város 1369-ben érdemelt ki. Kis sétával tovább a Szent-Mihály kápolna előtt állunk meg, közvetlenül a Dóm szomszédságában.
Innen haladunk tovább a tér túlsó feléhez, ahol megcsodáljuk a zenélő szökőkút attrakcióit. Nemcsak mi, hanem az arra járók mellett láthatólag a helyiek is szívesen töltik itt a szabadidőjüket, főleg ilyen időjárásban. Másrészt a kút nagyon hangulatos előteret ad a mögötte feltáruló Kassai Nemzeti Színház impozáns épülettömbje látványának. Olyannyira, hogy mi is itt készítjük el az ünnepi csoportképet.
Sorra kerül Kassa legrégebbi egyházi intézménye is a piac mellett, a Domonkos-rendi templom, amit eredetileg zárdával építettek egybe, 1290 körül. Az évszázadok során számtalan átépítésen esett keresztül.
Kis sétát követően várva-várt programpontunkhoz értünk, az Andrássy-palota földszintje következik, melyet az építtetők bölcs előrelátással eredetileg is kávéházként terveztek üzemeltetni. Manapság Cukráren Aida néven szolgálja ki a sütire és/vagy kávéra vágyó közönséget. Neobarokk külső, retro beltér, ínycsiklandó kínálat. Nem is csalódtunk, mindenki elégedett volt.
A kávézástól felfrissülve folytattuk a sétát az Immakulata – a Szeplőtelen Szűz Máriának szentelt szoborcsoport – előtt megállva, majd odaértünk következő úticélunkhoz, a Márai Sándor Emlékkiállításnak otthont adó Márai-házhoz. A Grosschmid-család vásárolta a házat, ahol Márai Sándor, az egyik fiúgyermek, a klasszikus polgári értékrend légkörében nevelkedett.
A családi hagyományoknak megfelelően jogi tanulmányokba kezdett, de már fiatalom – álnéven – publikált helyi újságban, és már tizenéves korában megírta egy levelében barátjának, hogy ő zseniális. A korai elhivatottságot is figyelembe véve valóra váltotta elképzeléseit, és az 1930-as évekre már ismert, sikeres író lett.
Az épületbe belépve az emeletre tartottunk, a lépcsőház Márai művek, színházi előadások plakátjaival van borítva. Az én korosztályom iskolás korában semmit nem hallott Márai Sándorról. Most az emeleti, tetőablaktól napfényes helyiségben ülünk, és mielőtt bejárjuk az emlékházat, meghallgatjuk a tárlatvezetőnk kivételesen érdekes ismertetőjét a Márai családról, hogyan fonódott az életük Kassához, Sándor ifjúkoráról, írói pályájáról, majd időskoráról.
Aztán az egyedi, Kassa térképét szövött szőnyegen lépkedve elkezdtük bejárni a szobákat. A berendezésben kevés eredeti darab van, de az íróasztalon látható földgömb az. A falakon viszont rengeteg családi, baráti körben készített fotó, melyek sokat elárulnak a figyelmes szemlélőnek.
Az íróval való találkozást a Márai-szoborig tartó sétával zárjuk.
Folytattuk utunkat a Fő úton, ahol a Lőcsei-ház mellett fordultunk egy keskeny utcába. Itt a Miklós börtön komor épülete előtt álltunk meg, és végül tovább haladtunk a Rodostói házhoz. Ez az épület Rákóczi emlékhely, mintájára a Rodostóban találhatónak. Előtte kő alapzaton II. Rákóczi Ferenc fejedelem (240 cm-es) szobra, állíttatott a kő tanúsága szerint a Magyar Köztársaság ajándékaként.
Ezzel az élménnyel búcsúztunk Kassától, visszasétáltunk a buszunkhoz, és ügyesen hazaértünk.
A kirándulás okán ismét köszönet minden közreműködőnek.
Szerző: Tanács Erzsébet klubtag
