A Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub egy már régóta dédelgetett kirándulási tervét valósította meg. Ugyanis a „nemzetközi helyzet fokozódása” miatt többször napirendre került, ám mindig elmaradt délvidéki kirándulást valósítottuk meg. Bár most is volt izgalom, amit a közeli napok rendszeres Medárd napi esőzése okozott.
Az aggodalom ellenére lelkes kis csapatunk ismét útra kelt Szabadkára, a szecesszió „fővárosába”. A hűvös reggelért kárpótolt bennünket induláskor az immár hagyományos welcome drink.
Első állomásunkon egy rendkívül lelkes és felkészült helyi idegenvezető fogadott minket, s először egy gyalogos városnézésre invitált bennünket. Tartalmas sétánkat az időjárás sem befolyásolta, hiszen kellemes tavaszias napsütésben tehettük meg. Ennek során sok érdekességet tudhattunk meg a városról, a város történetéről, gazdaságáról és nem utolsósorban a város híres nagyjairól: Dr. Bíró László egykori polgármesterről, Vermes Lajos sportolóról és Kosztolányi Dezső költőről. Láthattuk a szebbnél szebb díszes palotákat, a nagytemplomot, a korzót, a „kocsmautcaként” számon tartott utolsó utcát, a Tito utcát, a főteret, hajdani várat most Ferences templomot, a városházát és utunk fő attrakcióját, a közelmúltban teljesen felújított zsinagógát. Itt a részletes bemutatás közben halk zene mellett feltöltődésre, a gondok feledésére is volt lehetőségünk.
Szabadkai sétánk végeztével buszra szálltunk és a közeli Palicsra utaztunk, ahol már várt minket a finom ebéd. Sajnos ebéd közben megérkezett a medárdi áldás, de nem estünk kétségbe. Hiszen még sétáltunk egyet a tó körül, ismerkedtünk a helyi villákkal. Itt szintén sok érdekes információval lettünk gazdagabbak.
A rendkívül tartalmas programmal teli napunk hamar véget ért. Jó felkészült idegenvezetőnknek révén sok élményt szerezhettünk. Köszönet jár a szervezőknek és az idegenvezetőnknek. A programot csak javasolni tudjuk, mindenkinek, hiszen a magyar történelem egy darabkájával kerül élő kapcsolatba az, aki ellátogat a délvidéki ékszerdobozba.
Fischer Péter
Baranya Vármegyei Nyugdíjas Klub


